Ukrajna orosz lerohanása ellen demonstráltak Budapesten

  • narancs.hu
  • 2024. február 24.

Belpol

David Pressman amerikai nagykövet is megjelent az eseményen, a főpolgármester beszédet mondott.

Több száz demonstráló gyülekezett össze szombat délután négy órára a belvárosi Városháza parkba Budapesten, hogy aztán onnan indulva lassú menetben Oroszország budapesti nagykövetsége elé vonuljanak az Andrássy út és a Bajza utca sarkára, hogy így emlékezzenek Ukrajna lerohanásának második évfordulójára.

A Telex helyszini tudósítója szerint fél négy előtt David Pressman amerikai nagykövet is megjelent a téren, ahol aztán

az emlékezők egy több száz méter hosszú ukrán zászlót tekertek le, és amögé rendeződve útnak indultak.

A tömegben javarészt ukrán szó hallatszik, még a „ruszkik, haza!” kórus is erős ukrán akcentussal szól.

A tömeg eleje már ráfordult az Andrássy útra, melynek csak a fél útpályáját zárták le a rendőrök, a Hősök tere felé vezető oldalát. A menet két háztömb hosszúságban vonul tömött sorokban az Andrássy úton, amit az Oktogon és a Bajza utca között már teljes szélességben lezártak.

„Oroszország gyerekeket gyilkol”, „Állítsátok meg Putyint, állítsátok meg a háborút!”, „Oroszország megöli Ukrajnát!”, „Támogassátok Ukrajnát, fegyvereket most!” – követelik a demonstrálók, javarészt angolul, mert javarészt ukrán állampolgárok demonstrálnak. Ahírportál beszámolója szerint

a tömeg közepén van egy magyar mag, ők néha azt skandálják, hogy „Putyin mocskos gyilkos”.

A menet a Kodály körönd után lefordult az Andrássy útról, a Benczúr utcán és a Felsőerdősor utcán át közelítenek az orosz nagykövetség Bajza utcai épülete felé.

 A tömeg eleje időközben megérkezett a nagykövetségnél felállított színpad elé. A kivetítőkön a háború pusztításának képei láthatók.

A program következő elemeként Bayer Zsolt legendás jóslatát vetítették le a háború előtti hétvégén leadott sajtóklubból, miszerint „nem lesz orosz támadás, ezt egy hülye is tudja”. A tömeg adekvát fujjolással válaszolt erre. Ezután egy újabb megrázó összeállítás következett a háborúról, amely alatt többen el is sírták magukat a tömegben. Majd színpadra lépett az első szónok, Tompos Márton a Momentumból. „Dicsőség Ukrajnának” – kezdte beszédét, amiben felelősségre vonta Orbán Viktor miniszterelnököt, mert már két éve nem áll ki Ukrajna mellett. A Háborúért szerinte egyedül Putyin a felelős.

Másodikként Karácsony Gergely főpolgármester szólalt fel, „Ruszkik, haza” – indított, amit a tömeg át is vett tőle.

14 éves voltam, amikor utoljára ezt kiabáltam, amikor lebontottuk a debreceni Lenin-szobrot”

– mondta Karácsony, aki nem gondolta volna, hogy 35 év után újra ezt kell kiabálja. Szerinte itt most azért gyültek egybe, hogy megüzenjék a világnak: „hitvány kormányunk van, de mi nem vagyunk hitvány nemzet”. Beszédét folyamatosan ukránra is fordítják. Karácsony azt ajánlotta Orbánnak, hogy menjen el Bucsába, Kijevbe, és beszéljen a túlélőkkel. „Szégyeljük Magyarország kormányát” – mondta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.