Az új köztársasági elnököt is megkeresi javaslatával Karsai Dániel

  • narancs.hu
  • 2024. február 24.

Belpol

"Végletesen elfogult és a végrehajtó hatalmat lelkesen szolgáló személy" – jellemzi az alkotmányjogász az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét. 

"Kegyetlenül nehéz kegyelmi ügy"-címmel posztolt közösségi oldalán Karsai Dániel Sulyok Tamás leendő köztársasági elnökről. Noha az alkotmányjogász erős kritikával él az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökével szemben, bejegyzése végén megemlíti, őt is meg fogja keresni a korábban Novák Katalinnak tett javaslatával, miszerint adjon elnöki kegyelmet az eutanáziát választó gyógyíthatatlan betegek segítőinek.

"Friss hír, hogy a következő köztársasági elnök Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke lesz. Sulyok úr az Orbán-rezsim egyik leghűségesebb szolgálója. Az általa vezetett Alkotmánybíróság mindenfajta kétely nélkül vett részt a jogállam lebontásában, semmiféle kontrollt nem jelentett politikailag érzékeny ügyekben" – fogalmaz a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel.

Sulyok Tamás ráadásul gondosan ügyelt arra is, hogy az ilyen, politikailag szenzitív ügyek jelentős részében személyesen legyen az előadó alkotmánybíró. Azaz ő maga szövegezte a döntéseket."

Pár példát is említ Karsai: a Színház- és Filmművészeti Egyetem tönkretételének jóváhagyása, a hulladékgazdálkodás államosítása, a pedagógusok sztrájkjoga korlátozásának támogatása. A 201 általa jegyzett döntésből a sor még fájdalmasan sokáig folytatható lenne."

Az alkotmányjogász úgy véli: "Az új köztársasági elnök tehát nem pusztán konzervatív. Azzal önmagában semmi probléma nem lenne. Sulyok Tamás eddigi munkásságából kitűnően azonban végletesen elfogult és a végrehajtó hatalmat lelkesen szolgáló személy. Köztársasági elnökké kinevezésében

a Kormány írásba adta az egyébként is nyilvánvalót: az Alkotmánybíróság nem független szervezet. Az új köztársasági elnök alkalmatlan alkotmányos feladata betöltésére.

Az elnök kifejezi a nemzet egységét. A fentiekben kifejtettek alapján ez Sulyok Tamásról nem feltételezhető. A köztársasági elnök őrködik továbbá az államszervezet demokratikus működése felett. A következő elnök eddigi munkássága a jogállamiság és demokrácia elbontásáról szólt" – fogalmazza meg kritikáit az alkotmányjogász.

"A csodákban kellene bízni, hogy azt reméljük, elnökként mást fog tenni. De a politika olyan, mint a foci. Minden héten új mérkőzés van, ahol javítani lehet a korábbi meccsek rossz teljesítményét.

Így Sulyok Tamásnál is kezdeményezni fogom az elnöki kegyelmi jogkör életvégi döntésekkel kapcsolatos humánus és méltóságteljes alkalmazását. Meglátjuk, mit szól hozzá"

 – zárja posztját Karsai Dániel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.