„A könyvtár új szervezeti és működési szabályzata teljesen önkényes, a korábbi, sok év tapasztalatával rendelkező szakmai vezetők negligálásával született az új főigazgató agyszüleményeként; elég megnézni, az új vezetők közül kiknek hány évi OSZK-s tapasztalata van/lesz.” A dokumentumot a könyvtár addigi osztályvezetői „e-mailben kapták meg, 48 órájuk volt korrektúraablakban véleményezni, de az igazgató abból sem fogadott meg semmit. Nem volt állománygyűlés, vezetői értekezlet, egyáltalán semmilyen egyeztetés: egyes osztályok úgy szűntek meg, hogy a vezetőikkel le sem ültek egy asztalhoz”. A „több hónapos bizonytalanság meghozta az eredményt: a káoszt”. Ezen nem javít, hogy Rózsa „kezdetben megnyerő modorú volt, lazán kommunikált” – mostanában már előfordul, hogy kiabál a folyosón és elérhetetlen. Az új igazgatónak „a szakmai tapasztalata csekély, pályázata egy BA-s dolgozat szintjén van, komoly, nagy tekintélyű könyvtári szakember nem vett részt az átszervezésben”. Az alulfinanszírozás „a napi működést fenyegeti, rendszeresek a panaszok a liftre, az informatikai rendszerre, az épületgépészetre”. A „digitalizáló központ rosszul működik, többéves lemaradással, egyes gépekhez nem ért itt senki, de ilyen fizetésért nem találni szakembert”.
Június végén több, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) belső életére rálátó forrással beszélgettünk, a fenti idézetek tőlük származnak, a szigorú nyilatkozati szabályzat miatt mindannyian nevük elhallgatását kérték.
Válságspirál
Az egyik legfontosabb magyar kulturális közintézményünket, írott örökségünk legfontosabb nemzeti archívumát Gróf Széchényi Ferenc alapította, 1803-ban nyílt meg, s 1985 óta működik a Budavári Palota F épületében. A könyvtár a régi kódexektől kezdve az egyszerű szórólapokon át az internetes oldalakig mindent gyűjt és őriz, de az ország leggazdagabb gyűjteményévé a kötelespéldány-rendszer teszi: az OSZK minden Magyarországon megjelent nyomtatványból 6 darab köteles példányt kap, minden megjelent könyvből őrzi az úgynevezett vaspéldányt. Az állomány értéke felbecsülhetetlen: több mint 2 millió könyvet, 300 ezer időszaki kiadványt, 1 millió kéziratot, 200 ezer térképet és még több metszetet, 16 ezer hangzóanyagot és több millió plakátot őriznek. Ezek között van a Halotti beszéd, az Ómagyar Mária-siralom, a Himnusz kézirata, Erkel eredeti kottái, több Kossuth-, Petőfi-, Arany- és Babits-kézirat. A mintegy félezer munkatárs archivál, restaurál, konferenciát szervez, kutat, könyveket ad ki, követi a szerzői jogi változásokat és a könyvtárosképzést.
Az intézmény mély válsága régre nyúlik: 2014-ben az akkori főigazgató, Tüske László már kritikussá vált működésről nyilatkozott. Szakmai körökben évek óta egyetértenek abban is, hogy annak idején hiba volt a Várba költöztetni a könyvtárat. A hatalmas tér fenntartását lehetetlen kigazdálkodni, a „kettős költözés problémája” – a digitalizálás szakmai kihívásai és a fizikai költözés ügye – felemésztette az erőforrásokat. Tavaly már fizetésképtelenségről és több mint 600 millió forintos, több éve görgetett hiányról szivárogtak ki hírek. Forrásaink szerint régi probléma, hogy a politikai elit nem lát lehetőséget a nemzeti könyvtárban, s az intézmény a Nemzeti Hauszmann Terv megszületése óta teljesen elveszítette érdekérvényesítő képességét.
| ||
Tüske László leköszönése után a fenntartó Emmi 2018 augusztusában Orbán Viktor egykori sajtófőnökét és az egykori Balassi Intézetet helyettes államtitkárként vezető, ám a kultúrharc hevében az intézmény éléről elmozdított, könyvtárszakmai tapasztalattal nem rendelkező Hammerstein Juditot nevezte ki megbízott igazgatónak. Ő egy héttel később megkapta maga fölé a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) vezető, az állami erőirodalom és kultúrairányítás aktuális intézőemberét, Demeter Szilárdot mint miniszteri biztost. Demeter gyorsan be is küldte egy emberét a házba: ő volt Rózsa Dávid, az ifjú könyvtári szakember, aki akkoriban már két éve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) durván 50 főt foglalkoztató könyvtárát vezette. A Demetertől kapott megbízás nyomán Rózsa hat hetet töltött a könyvtárban, interjúkat készített és dokumentumokat nézett át, majd jelentést készített a ház működéséről – ez később az igazgatói pályázatának alapjául szolgált. Hammerstein ezalatt igyekezett visszaállítani a munkamorált és kezelni a fizetésképtelenséggel fenyegető csődközeli helyzetet. Vezetése alatt a könyvtár – Demeter közreműködésével – egyszeri rendkívüli juttatást kapott a bő 630 milliós költségvetési hiány betömésére. Információink szerint Hammerstein mögött nem álltak a megfelelő emberek a minisztériumból. Ő maga azt mondta a hvg.hu-nak, hogy csak „tisztességből” adta be pályázatát Rózsáé mellett, akiről gyorsan elterjedt, hogy biztos befutó, egyesek szerint már az átvilágítás alatt nyilvánvaló volt, hogy megkapja az igazgatói széket. A belülről jövő harmadik pályázó visszalépése után a két aspiránst meghallgató hétfős testület összetétele nem volt nyilvános, de azt megtudtuk, hogy a minisztérium küldöttein kívül Demeter Szilárd is jelen volt. A kiírásban nem volt feltételként megszabva az ötéves kulturális intézményvezetői tapasztalat.
A 38 éves Rózsát végül idén márciusban ki is nevezték főigazgatónak. Hammersteinével ellentétben a pályázata nem volt nyilvános egészen június közepéig. Mi erre májusban kérdeztünk rá először a könyvtárnál, ahol a pályázat visszatartását azzal indokolták, hogy Rózsa a terveit először személyesen kívánja megosztani munkatársaival. Türelmünket kérve ekkor felajánlottak egy személyes interjút Rózsával, akit mi június közepén időpont-egyeztetés céljából újra megkerestük, ám választ nem kaptunk. A miniszteri biztos viszont kérdésünkre így kommentálta a késést: „…épp csak, hogy betette a lábát az intézménybe, amikor beütött a matatós ménkű koronavírus formájában. Volt elég baja (megszervezni a távmunkát stb.), megértem, ha csak most jutott arra ideje, hogy nyilvánosságra hozza.”
Rózsa történelem alapszakos bölcsészként végzett Pécsen, egyetemi diplomát a szegedi informatikus-könyvtáros szakon szerzett 2013-ban. A KSH-ban tájékoztató könyvtárosként kezdett, pár év elteltével osztályvezető, rövidesen főigazgató-helyettes, 2018 és 2020 között főigazgató lett. Ezekben az években részt vett az országos szakkönyvtárak 2019 és 2024 közötti stratégiai fejlesztési irányainak kidolgozásában is. „Kerestem egy könyvtárszakmailag megbízható, agilis és fiatal szakembert, aki még nem foglya a különböző érdekköröknek. Akkor találkoztam vele életemben először, amikor fölkértem az átvilágító munkára. Meggyőző jelentést tett le az asztalra” – válaszolta Demeter lapunknak arra a kérdésre, miért pont Rózsát kérte fel a nemzeti könyvtár átvilágítására.
Hammerstein a pályázatában morális és gazdasági válságról, alulfinanszírozottságról, apátiáról és a munkatársak elvándorlásáról írt: „…a jelenlegi költségvetési szerkezet tarthatatlan, az állami támogatás mintegy 70 százalékát a bérek viszik el úgy, hogy a munkatársak 65 százaléka bérminimumnak megfelelő fizetést kap.” Sajnálatosnak nevezte, hogy a könyvtár nem tudta a döntéshozók és a közvélemény érdeklődését felkelteni. Rózsa nyolc területen detektál válságot: a fizetések katasztrofálisak, hatalmas az elvándorlás (2018–2019-ben több mint 150 fő távozott a csaknem 500-ból), a belső kommunikáció összeomlott, nincs pénz gyűjteménybővítésre, nem minden raktárban biztosított az állandó hőmérséklet és páratartalom, rossz a szellőzés, ami miatt befeketednek a falak, a raktárajtók nem tűzállók, és az egyik raktár egy falba vágott lyuk miatt nem zárható. A könyvtár tízmilliárdos informatikai fejlesztése, az úgynevezett Országos Könyvtári Rendszer projekt és az Országos Könyvtári Platform Rózsa pályázata szerint „kudarccal fenyeget”. Forrásunk szerint is aggasztó a fejlesztés állapota: „lassan senki sem tudja, mire ment el tízmilliárd forint, szeptemberre állnia kéne a rendszernek”, de eddig csak a Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása almodul készült el tesztüzemelésre. Demeter állítása szerint ugyanakkor „az OKP-OKR-fejlesztés célegyenesbe került”.
Megtartott arcél
Rózsa nem veti fel a döntéshozók (vagyis a területért felelős politikusok) felelősségét, a válság okát az alacsony bérek mellett az OSZK központi vezetésének gyengeségében jelöli meg: „évtizedes menedzsmentválságot” és „intézményi szétfejlődést” emleget. Távlati célja, hogy a könyvtár „nyitott kulturális térré” váljon, ám az nem teljesen világos, ezt hogyan fogja elérni. Első intézkedései nem meggyőzőek.
Teljes állománygyűlés és összvezetői egyeztetés nélkül nyitott ki június közepén a könyvtár, ekkor küldték körbe az új szervezeti és működési szabályzatot. Több munkatárs gyakorlatilag egy e-mailből értesült a részlegük megszüntetéséről. Az 1998 óta a könyvtár kötelékében, 2008 óta tudományos igazgatóként dolgozó Boka László irodalomtörténész a közösségi médiában emlékezett meg az általa vezetett, évente átlagosan mintegy 60 kutatási projektet futtató, több tucat munkatársat foglalkoztató tudományos igazgatóság váratlan megszűnéséről, ami a különgyűjteményi igazgatóság és a tudományos igazgatóság összevonásából következett. „Egyes osztályai beolvadnak a különgyűjteményekbe, mások pótolhatatlanul felszámolódnak. Mindezt egy e-mailben közölték múlt csütörtökön… Mondhatnám akár Adyval, hogy »Gaz fátumok másként akarják«, de így bizonyosan nem lenne igaz. Csak a hozzá nem értés és a szakmaiatlanság, illetve a párbeszéd teljes ignoranciája akarja másként, no meg esetleg azok, akiknek a konkrét eredmények, úgy tűnik, nem elégségesek, inkább szemet szúróak” – írta Boka. Az új struktúrában megszűnik az önálló hr-osztály és a nemzetközi és kulturális kapcsolatok osztálya is, nagyobb lesz viszont a főigazgatói kabinet. A különgyűjtemények önállóságát is elveszi az új rendszer: összevonták a fotótárat a történeti interjúk tárával, a színháztörténeti tárat a zeneműtárral, a kisnyomtatvány- és plakáttárat a térképtárral. Egyes forrásaink szerint ezek a lépések szakmailag nem indokoltak és raktározási problémákat is felvetnek, míg egy másik forrásunk szerint kis módosításokkal nem feltétlen halálos az új struktúra, „a gond a kommunikáció hiánya és a hatalmi arrogancia. Az, hogy stratégiai kérdésekben egy szűk csoport dönt, akik nem rendelkeznek komoly tapasztalatokkal.” Az átszervezést az Akadémiai Dolgozók Fóruma is kommentálta: „teljességgel szakmaiatlan, önkényes és erőltetett tempójú”, az új struktúra „az évtizedes szakmai és intézményi gyakorlatokat, a gyűjtemények természetét és a kutatás logikáját minden tekintetben ignorálja”.
Arról kevés tudható, mennyi pénz kellene a helyzet rendezésére és a könyvtár egyenesbe állítására a következő években, és hogy ehhez társul-e politikai szándék. A miniszteri biztos így válaszolt a pénzügyi konszolidáció ütemét és forrásait firtató kérdésünkre: „Készült erre egy stratégiai terv, amely a Nemzeti Kulturális Tanács előtt van. Mivel döntéselőkészítő anyag, ilyenként bizalmas. Kiszámoltuk, mennyi kellene. Ha az NKT elfogadja a stratégiát, akkor kormány elé kerül, ott majd döntenek.” A távlati célok között első helyen az öt év múlva esedékes költözés áll, az új helyszínről azonban még nincs kormánydöntés. Demeter kiszivárgott tervei egy zöldmezős beruházásról szólnak a Déli Városkapu/Diákváros projekt keretében. Az új épület a Magyar Nyelv Háza nevet kapná, és „az anyanyelvi kultúra központjaként mutatná meg a magyar nyelv világteremtő erejét”, ennek válna részévé a PIM-mel együtt az OSZK. Egy forrásunk szerint Rózsa pályázatának minden eleme abba az irányba mutat, hogy legitimálja ezt a víziót, ahogyan fogalmazott, „az igazgató nem foglya a szakmaiságnak, de Demeter érdekeinek annál inkább”. Rózsa a projektről így beszélt egy interjúban: „Több hasonló profilú intézmény költözne egy fedél alá, hogy felhasználóik – olvasók, kutatók, múzeumlátogatók – minél teljesebb körű kiszolgálása érdekében integrált módon, de egyéni arcélüket megtartva működjenek.”
A cikk eredetileg a Magyar Narancs 2020. július 9-i lapszámában jelent meg Varázshegy címmel.
