Kevés annyit idézett politikai gondolkodó van a világon, mint Anne Applebaum: a 61 éves Washingtonban született történész teóriáit cikkekben, könyvekben és podcastokban is nagy lelkesedéssel citálják, már csak azért is, mert Applebaum nemcsak tudósként tanulmányozhatta a kommunizmus történetét és a közép- és kelet-európai társadalmak fejlődését, de az 1990-es évektől személyesen is megtapasztalta a Szovjetunió összedőlése után rettentő izgalmassá vált térség változásait. Persze lehetne azt mondani, hogy úgy persze könnyű, ha valakinek több mint három évtizede a jelenlegi lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski a férje. Ám, ahogy az 1994-es, magyarul is megjelent Kelet és Nyugat között című könyvéből is kiolvasható, Applebaum már hátizsákos turistaként is megtapasztalta, milyen furcsa módon bontogatta szárnyait a nacionalizmus az egykori birodalom peremvidékén. A Vasfüggöny, A Gulag története két kötete és a Vörös éhínség is egészen olvasmányos és döbbenetes erejű történelmi munkák. Applebaum már a 2000-es évek második felében sulykolta, hogy az akkor még pragmatikus, fontolva haladó politikusnak gondolt Vlagyimir Putyin nem demokráciát, hanem diktatúrát épít Oroszországban. Magyarországról nézve persze az is biztosíték a gondolatmenetei minőségére, hogy rendszeresen felháborítja egy-egy írása vagy interjúja a NER-es köröket: legutóbb a Szuverenitásvédelmi Hivatal fősenkije, Lánczi Tamás „főállású magyargyűlölőnek” nevezte, miután Applebaum reális forgatókönyvnek nevezte egy interjúban, hogy Ukrajna legyőzése után Magyarország megnyitná határait az orosz hadsereg előtt.
A demokrácia alkonya a szerző első könyve magyarul, amely nem kifejezetten történeti munka, hanem nagy lélegzetvételű, személyes és politikai esszé. Anne Applebaum saját környezetének átalakulásán keresztül mutatja be, hogyan tolódtak el a világnézeti törésvonalak az elmúlt 35 évben. A magyar olvasóknak több okból is érdemes elolvasni a könyvet: tartalmazza annak a Schmidt Máriával folytatott beszélgetésnek a kivonatát, miután összebalhéztak a csak kis hazánkban ismert Nagy Politikai Gondolkodóval. Schmidt ugyanis 2017-ben engedély nélkül hozta nyilvánosságra a beszélgetésüket, amely épp ehhez a könyvhöz készült azzal a céllal, hogy Applebaum megértse, miért változtatta meg nézeteit korábbi barátja és kollégája, aki egykor még díjazta is őt. Ez persze a könyv „magyaros bulvár” rétege – hiszen olvasóként mi sokkal többet tudunk Schmidt Máriáról, mint a nemzetközi közönség. De a nagyobb összefüggésrendszer is legalább ennyire izgalmas. Applebaum épp arra próbál valamiféle választ találni, ami a Fidesz lánglelkű fiataljaival kapcsolatban is találós kérdés: hogyan fordulhatott elő, hogy a demokrácia- és Nyugat-párti, sőt atlantistának tűnő politikusok és értelmiségiek mára olyannyira eltávolodtak a centrumtól, hogy természetes szövetségesük a szélsőjobboldal lett, miközben a konzervatívok a korábban elutasított szocdemekkel vagy liberálisokkal kénytelenek szövetkezni. Már a kötet felütése is sokatmondó: egy 2000 szilveszterén rendezett lengyelországi összejövetel idéződik fel, ahol úgy tűnt, az európai – főként konzervatív – értelmiség jelentős része közös célok mentén gondolkodik. A vendégek közül azonban sokan mára a magyarhoz hasonló illiberális rendszerek elkötelezett híveivé váltak, olyan rendszereké, amilyeneket ma Magyarországon is látunk. Applebaum nem maszatolja el ezek megítélését: bár elismeri, hogy többnyire nem diktatórikus eszközökkel működnek, határozottan állítja, hogy a demokrácia eszközeivel magát a demokráciát bontják le.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
