Várszegi Asztrik: Az egyház a világgal együtt szenved

  • narancs.hu
  • 2022. december 25.

Belpol

A nyugalmazott pannonhalmi főapáttól megkérdezték: Isten hogyan engedheti ezt a háborút?

A pannonhalmi gimnáziumba járó fiatalok számára a háború újszerű, megdöbbentő élmény, a második világháborút gyerekkorukban megélt emberek inkább rémülettel gondolnak rá – mondja a Népszavának adott interjúban Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát, akit a lap többek között az állam és az egyház viszonyáról, a pedagógusok és a kormány vitájáról, az orosz–ukrán háború következményeiről kérdezett. Először megkapta azt a kérdést, ami a kívülállókban rendre megfogalmazódik ilyenkor: ha létezik Isten, hogyan engedheti, hogy ez megtörténjen?

„Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert: szabad akaratúnak. Szabadságában áll az is, hogy a jót vagy a rosszat válassza” – felelte a nyugalmazott főapát. – „A Bibliából ismert Káin és Ábel története. Az emberben kezdettől ott van a rossz, a bűn is. Egyik megnyilvánulása, amikor valaki azt hiszi, hogy  »mindenható« és akár háborút is indíthat más nép ellen. Nézzük csak a múlt századunkat: mennyi fölösleges vérontást, szörnyű bűnt követtünk el! A mostani háború ugyanaz a rettenet, mint amikor a német birodalom annak idején világuralomra tört és lerohanta Lengyelországot. Megértem Oroszország politikai, gazdasági érdekeit és félelmeit, de az ukránok elleni háború ugyanilyen esztelen és szörnyűséges döntés volt, ami még mindegyikünket érinthet.”

Várszegi Asztrik szerint a világegyház pedig a kor válságát ugyanúgy megéli, mint a társadalmak. A római katolikus egyház elvileg központosított szervezet, a Szentszék határozza meg, hogyan reagálnak a katolikusok a világ történéseire, de más szellemi környezet Afrika, más az állítólag „megöregedett és eltévelyedett” Európa a maga útkeresésével, és más a posztkommunista blokk is. Utóbbiról ezt mondja:

 

„A reformoktól félve, azokat késleltetve viszonyulunk a világhoz. Egy történetileg elszigetelt világból jöttünk, és nem értjük, hogy más világrészekben a katolicizmust, a katolikus hívő embereket milyen jellegű problémák foglalkoztatják. Magyarországon – fejlődésünk mostani fokán – mi még jobbára a velünk élő történelmi (feudális), népegyházi hagyományainkat hordozzuk, nem érzékeljük, hogy milyen sokféle változásnak van kitéve az egyház, nem sejtjük, hogy már most mennyire összetett a mi világunk is. Ferenc pápa meghirdette a szinodális utat, amelynek lényege, hogy közösséget teremtve élő kapcsolatban legyünk egymással, hallgassuk meg egymást és így figyeljünk arra, mit vár a Lélek az egyháztól, azaz tőlünk.

A döntéseket ne csupán az egyházvezetés hozza, legyen az egy konszenzuális folyamat. Félünk tőle. Érthető.

A német katolikusok példája – anélkül, hogy ismernénk a valós helyzetet – megrettent bennünket. Úgy látjuk, hogy megkérdőjeleződtek a keresztény értékek, eddig kényes témák központba kerültek: szexualitás, cölibátus, fontossá vált az egyneműek kapcsolata, az LMBTQ-emberek ügye. Bennünk ezek a kérdések félelmet keltenek. Ugyanez elmondható Közép-Kelet-Európa nagy részéről is. Ehhez társul az is, ahogyan a nacionalizmusunkat megéljük. Ezt a nagyon bonyolult élethelyzetet tartom félelmünk, a meg nem értésünk egyik okának” – mondja Várszegi Asztrik.

Az interjú felidézi, az egykori főapát a kilecvenes években azon volt, hogy Pannonhalmán találkozzon II. János Pál pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka. Ez az esemény meghiúsult, a pravoszláv egyház távolságtartása miatt. A háború nyomán pedig felszínre került mindaz, ami miatt annak idején a két nagy egyház vezetője nem értett szót egymással.  

Várszegi Asztrik azt mondja, nagyon könnyen kiszalad a keresztény ember száján, hogy Nyugat-Európa „ultraliberális”, és hanyatlik, de érdemes megnézni, hogy Oroszországban mi zajlik, hogyan él együtt ott a hatalom és az egyház,  mire vezet az öröklött cezaropapizmus. „Ennek a rendszernek nincs közös nevezője a történelem más fejlődési fokán álló Nyugattal. A posztkommunista országok is más civilizációs és kulturális nívón élnek, mint Nyugat-Európa. Térségünk nemzeteinek is más és más a társadalmi fejlettségi foka, a szekularizáció mértéke. Nem tudhatjuk, milyen irányt vesz az életünk, próbálom a valóságnak megfelelően közelíteni.

Szerényebb életlehetőség, vagy szegény világ köszönt ránk. Nekünk erre kellene lelkileg felkészülnünk, és arra is, hogy szerényebb körülmények között is boldogok és reménykedők maradjunk.

Most senki nem ígérhet nagyobb jólétet” – figyelmeztet a nyugalmazott főapát.

Várszegi Asztrik azt mondja, mivel a kilencvenes években az ő vezetése idején indult el az apátság az egykori intézményeinek felújítása mellett a turizmus irányába is, felelősnek érzi magát amiatt, hogy a megnőtt rezsiköltségek nyomán most télre be kellett zárni az éttermet, és alkalmazottakat kellett elbocsátani. Takarékoskodnia kell a közösségnek, úgy is, hogy tizenöt éve biomassza-erőműve van, és napelemeket is használ.

A főpap szerint a nevelés ügye, a pedagógusok fizetése és óraszáma, a tanterv minősége egyformán fontos ügy az egyházi és az állami iskolákban, és a problémákat nem lehet elleplezni, előbb-utóbb meg kell oldani. A szociális törvény módosítására vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolja Várszegi Asztrik, elviekben tisztázni kell, hogy az államnak Európában milyen kötelezettségei vannak a szociális ellátásban, azon túl, hogy a közjónak, amiért az állam dolgozik, fontos eleme a szolidaritás. Várszegi Asztrik így látja: „Az Európai Unió értékei az egyház társadalmi tanítására épülnek. Európában a szociális gondoskodás az állam feladata, amelyet, ha akar, bizonyos mértékig megfelelő finanszírozással átadhat az egyháznak, vagy világi szociális egyesületeknek”.

A nyugalmazott főapát felidézi, hogy amikor a kilencvenes évek elején az újjászervezett Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára volt, több országban tanulmányozta a püspöki kar működését, az egyháznak az államhoz fűződő viszonyát is. Azt gondolta, az osztrák minta lehet nekünk jó, ahol a katolikus egyház egyenlő távolságot tart minden párttól, a kereszténydemokrata párttól is, és nem lehet az egyház a politika elkötelezettje. 

„Ezért akkor minden oldalról nagyon keményen megtámadtak.

Kiderült, hogy Magyarországon az egyház nem járhatja a nyugati értelemben vett függetlenség útját, persze – fűzöm hozzá –, ez a folyamat már a rendszerváltáskor elkezdődött.

A politikai hullámverésekkel a trón és az oltár hol távolabb, hol közelebb került egymáshoz. Mára nemcsak a katolikus egyház, hanem más történelmi felekezetek esetében is szoros kapcsolat alakult ki az állammal. Ha nem jelöljük ki, hogy hol vannak a határmezsgyék, akkor összetéveszthetők a célok is. (...) A 2010 után kialakult helyzetet a kormány egyházak iránti jóakarata és a nekik nyújtott bőséges anyagi támogatás idézte elő. A hívek egy része ezt nem tekinti határátlépésnek. A miniszterelnök megnyerte magának a keresztények többségét. A történelem normális menete egy diktatúra után talán még nálunk is inkább az egyház önállósodását indokolta volna, de tény, hogy más irányba mentünk” – mondja Várszegi Asztrik. 

Leadkép: Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát beszédet mond a kormány támogatásával megújult egykori bencés rendház épületének ünnepélyes átadásán Celldömölkön 2021. augusztus 17-én. Fotó: MTI/Filep István

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk