Borkai-ügy: Hat emberrel szemben emelt vádat az ügyészség
A felvételeket a vádirat szerint egy nő készítette, 100 ezer forintért.
A felvételeket a vádirat szerint egy nő készítette, 100 ezer forintért.
A világhírű író fiát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Véres sporttáskát talált az utcán egy kutyasétáltató, nem nézett bele, hívta a rendőrséget.
Az úszónő tavaly év végén állt a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja bántalmazta őt és édesanyját.
Zaklatta korábbi élettársát, a bíróság kétszer hozott ellene távoltartási végzést. Egy éjjel betört a lakásba, rátámadt a nőre és új párjára, majdnem megölte, a gyerekek szeme láttára.
Az Interpol rendszere szerint elfogatóparancs van ellene érvényben.
Bornemissza ügynök jelentése szerint Barta Tamást a Los Angelesben működő „magyar maffia” utasítására gyilkolták meg.
Akit megszúrt, majdnem meghalt, de szintén vádlott volt a történtek miatt három évig. Most mentették fel.
Autókat, lakókocsikat, kismotorokat is lángra lobbantott a 48 éves férfi.
Az elkövető ugyanakkor továbbra sincs meg.
Az ítélet nem jogerős.