Mulasztott a gyermekotthon a megerőszakolt kislány ügyében

  • narancs.hu
  • 2023. február 1.

Bűn

Az újpesti intézmény vezetője nem értesítette rögtön a rendőrséget, és dokumentumok tűntek el.

Felmentették az Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonának szakmai vezetőjét azután, hogy kiderült, nem értesítette rögtön a rendőrséget, amikor tavaly decemberben többen is megerőszakolhattak az intézményben egy ötéves kislányt.

Az első cikkek szerint a kislány sérüléseit az édesanyja vette észre, aki rendszeresen látogatta és kivitte az otthonból a gyereket. Szólt a nevelőnek, ő pedig az intézmény vezetőjének. A kislányt csak másnap vitték orvoshoz, előtte még megfürdették és a sebeit is ápolták. Az azóta elindult vizsgálat nyomán alapos a gyanú, hogy a kislánnyal nem csak december 11-én, hanem előtte rendszeresen erőszakoskodhattak, és több elkövető is lehet.

Az újpesti önkormányzat az esettel kapcsolatban szerdán közleményt adott ki

Eszerint tényleg az történt, hogy a kislány édesanyja és az ügyeletes gyermekgondozó szólt az intézmény szakmai vezetőjének, B. Zitának, de „az értesítés napján az estetben érdemi lépés nem történt”. Ezt Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye állapította meg, amely belső vizsgálatot folytatott le december 21-től 23-ig az ügyben. A vezető mulasztott, amikor nem járt el azonnal a megadott protokoll alapján: nem szólt a nyomozóhatóságnak, nem értesítette a mentőket, hogy a kislány megkapja az ilyenkor szükséges szakszerű egészségügyi ellátást. A rendőröknek csak másnap, december 12-én délután szólt. A IV. kerületi Rendőrkapitányság még a bejelentés napján nyomozást rendelt el kiskorú gyermek veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt.

Az önkormányzat arra jutott, hogy a szakmai vezető csak december 22-én, vagyis 11 nappal a történtek észlelése után kérte a gyerek nőgyógyászati vizsgálatát: akkor, amikor megtudta, hogy a felelősségét vizsgálni fogják. 

Az önkormányzatnál először a szociális ágazatért felelős alpolgármester értesült a történtekről, aztán január 10-én a polgármester és a többi alpolgármester. Belső önkormányzati vizsgálat is indult, ami alátámasztotta, tényleg mulasztás történt. Ezután a szakmai vezető munkaviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették. 

A közleményből kiderült, hogy ez utóbbi döntést sérelmezte a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete. Közben az intézményben dolgozók fele, továbbá három ott dolgozó önkormányzati biztonsági őr levelet írt a történtek miatt, kérve az önkormányzatot, „ne hagyja, hogy rajtunk torolják meg azt, hogy nem hunytunk szemet a kislányt ért vélelmezett bűncselekmény elbagatellizálása felett.” Levelük szerint „a körülmények fojtatgató légkört teremtettek, így harapódzott el a helyzet a gyermekotthonban. Egységesen kötelességünknek érezzük szakmailag és emberileg kiállni a kislány és fenyegetett dolgozók mellett.”  

A képviselő-testület január 23-án tárgyalt az esetről, és egyhangúlag, pártállástól függetlenül tudomásul vette a szakmai vezető felmentését. 

„Azóta egy közérdekű bejelentő jegyzőkönyvben nevét vállalva mondta el és állította azt önkormányzat jegyzőjének, hogy az eset kiderülését követően az esettel kapcsolatba hozható fájlokat, dokumentumokat töröltek az intézmény használatában lévő laptopjáról. Ezt a laptopot jelen pillanatban Újpest Önkormányzatának jegyzője őrzi, hogy ha szükséges, a nyomozóhatóság rendelkezésére tudja bocsátani további vizsgálatok végett. A jegyzőkönyvet a jegyző hivatalból továbbította a rendőrkapitányságra” – olvasható még a közleményben.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.