Ölre mentek a nyakmasszírozóért egy egri hotelben

  • narancs.hu
  • 2023. január 29.

Bűn

Két budapesti szállóvendég verekedett.

Két férfi összeverekedett a Hotel Eger wellnessrészlegén szombaton – írja a Heol

A Heves vármegyei hírportál beszámolója szerint az esethez kivonultak a rendőrök és egy mentőautó is, mert az egyik vendéget az egri kórházba kellett vinni.

A két budapesti szállóvendég a rendőrség eddigi adatai szerint a nyakmasszírozó eszköz megszerzéséért verekedett össze.

A 62 éves férfi ököllel arcon ütötte a másik férfit, aki 57 éves. Őt vitték kórházba, de a sérülései nyolc napon belül gyógyulnak. Az elkövetőt előállították az egri rendőrkapitányságon és gyanúsítottként hallgatták ki, garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Több száz millió forintba került Vácnak az árvízi védekezés, pedig volt lehetősége, hogy mobilgátat építsen

Az előző, fideszes városvezetés ideje alatt elindult a mobilgátfejlesztés, 2,2 milliárd forintos támogatási szerződést kötöttek a kormánnyal, de végül a projekt meghiúsult, ráadásul több mint 70 millió forintot vissza is kellett fizetni. Szeptemberben óriási erőfeszítések és nem kevés pénz árán sikerült csak a védekezést megoldani.