Körözést adtak ki Till Tamás gyilkosa ellen

  • narancs.hu
  • 2024. december 12.

Bűn

F. Jánost a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság körözi.

Elfogatóparancs alapján körözést rendeltek el december 12-én Till Tamás gyilkosa ellen. A bajai születésű F. Jánossal szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya adott ki elfogatóparancsot, a körözés jogalapjánál emberölésre, segítségnyújtás elmulasztására hivatkoznak.

A Fidesz-frakció a napokban közölte, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek azért, hogy a jövőben ne évülhessenek el a Till Tamás meggyilkolásához hasonló bűntettek. A mai Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy egyértelmű helyzetet kell teremteni, hogy ha valaki ilyet tesz, különösen kiskorú sérelmére, akkor az soha nem évülhessen el. Most „jogvita” folyik az ügyben, mert az akkori jogszabályok szerint sem évülhetne el ez a bűncselekmény. A Till Tamás-gyilkosság ügyében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is jogszabály-módosítást követelt.

A gyilkos személyére kedden derült fény, 24 év elteltével, miután a holttest maradványait felderítették Baján. Mivel F. János az elkövetés idején nem töltötte be a 18. életévét, először úgy tűnt, a cselekmény 15 év után elévül.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."