Elfogták Till Tamás gyilkosát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. december 12.

Bűn

Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.

F. János ellen a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság azt követően adott ki elfogatóparancsot, hogy a megyei főügyészség állásfoglalása szerint mégsem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés. A Telex cikke szerint 

a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség illetékes szóvivője közölte, a rendőrök elfogták és ki fogják hallgatni F. Jánost, ezért a körözést visszavonták.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtök délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés bűntette miatt felderítési szakban folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség – az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során – arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt.

Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg. Mindezek miatt az ügyben a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felhívta a nyomozó hatóságot a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására – ismertették.

A Fidesz-frakció a napokban közölte, hogy törvénymódosítást kezdeményeznekazért, hogy a jövőben ne évülhessenek el a Till Tamás meggyilkolásához hasonló bűntettek. A mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy egyértelmű helyzetet kell teremteni, hogy ha valaki ilyet tesz, különösen kiskorú sérelmére, akkor az soha nem évülhessen el. Most „jogvita” folyik az ügyben, mert az akkori jogszabályok szerint sem évülhetne el ez a bűncselekmény. A Till Tamás-gyilkosság ügyében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is jogszabály-módosítást követelt.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.