Rendszeresen bántalmaztak egy első osztályos kislányt egy szombathelyi iskolában

  • narancs.hu
  • 2024. június 17.

Bűn

A szülők szerint nem született megnyugtató megoldás a problémára. 

Szeptember óta rendszeresen bántalmaztak egy elsős kislányt osztálytársai a szombathelyi Gothard-iskolában – számolt be a Nyugat.hu. A gyereket csúfolták, lökdösték, elvették az ennivalóját, de ennél durvább esetek is megtörténtek: előfordult, hogy gyomorszájon vágták a mosdóban, megrugdosták, illetve fojtogatták. A bántalmazási esetek miatt több alkalommal kórházba kellett vinni, például bordazúzódása miatt.

A kislány pszichológushoz jár, a szorongása testi tünetekhez vezetett. A következő tanévet egy másik intézményben kezdi meg. A Gothard iskolából azt a választ kapta a lap, hogy többször találkoztak az érintett szülőkkel, illetve értesítették a gyermekjóléti szolgálatot. Az osztályfőnök folyamatosan tájékoztatta az iskola vezetőségét, a szülőkkel is tartotta a kapcsolatot.

A lap szerint viszont több szülő szerint nem született megnyugtató megoldás az iskola és az osztályfőnök részéről. Úgy érzik, az iskola jóhírének megőrzése élvez prioritást.  A tankerület arról adott ki tájékoztatást, hogy minden szükséges segítségét megadnak az iskolának, és amennyiben indokolt, külső szakembereket vonnak be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.