92 éves gyalogost gázoltak el az M0-áson
A férfi életét vesztette, a rendőrség eljárást indított.
A férfi életét vesztette, a rendőrség eljárást indított.
Az érintett ingatlanban többnyire önkormányzati lakások vannak.
Orosz ellenfelet győzött le, 1,2 millió eurót kap. A norvég bajnok motivációhiány miatt nem állt ki.
Egészen pontosan fejenként: 2 308 107 190 forintot vihetnek haza.
Egyszerre van gazdasági válság és infláció, ami miatt sok nőnek ez az egyetlen kiút költségei fedezésére.
Több parkoló kell vagy kevesebb? És kiket üldöznek Budapesten: az autósokat vagy a kerékpárosokat? Arról vitatkoztak Erzsébetvárosban, hogyan lehet élhetőbbé tenni egy várost.
Túlságosan elszaporodtak a ragadozók szerintük.
A pápalátogatás közben sem áll meg az élet a nagyvilágban.
Az elefántok titkai című négyrészes dokumentumsorozat élőhelyeik szerint mutatja be az elefántokat. Interjúalanyunk a Wildlife Direct vezetője, az egyik legismertebb afrikai természetvédő, aki több mint harminc éve foglalkozik az állatokkal, a sorozat elkészítésében pedig íróként és műsorvezetőként is részt vett. A klímaváltozásról, Attenborough-ról és persze az elefántokról kérdeztük őt.