Felborult egy csónak a Maros romániai szakaszán, egy gyerek meghalt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 1.

Katasztrófa

Többen eltűntek. 

Egy négyéves gyerek meghalt és többen eltűntek, amikor felborult egy csónak a Maros romániai szakaszán a perjámosi (Periam) kikötő környékén vasárnap este – közölte a Temes megyei katasztrófavédelem szóvivőjét idézve az Agerpres hírügynökség.

A hatóságok úgy tudják, hogy a csónakban hat felnőtt és hat kiskorú utazott. Két utast – egy 28 éves nőt és négy éves gyerekét – a folyó déli,  Temes megyei partján találták meg. A helyszínre érkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a gyereket, de nem sikerült.

Négy személyt – két felnőttet és két gyereket – a baleset után három órával sem találtak még meg. A bárka másik hat utasát – három felnőttet és három kiskorút – a folyó északi, Arad megyei partján találták meg. Őket enyhe kihűlési tünetekkel szállították kórházba.

A balesetről elsők között beszámoló Opinia Timisoarei temesvári hírportál úgy tudja, hogy a társaság Aradról indult csónakázni. A segélyhívóra helyi idő szerint 20 óra 24 perckor – negyed órával napnyugta előtt – érkezett riasztás a balesetről. A helyszínre érkezett mentőegységek a folyó mindkét partján és a vízben is nagy erőkkel keresik a négy eltűntet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.