A német gazdák lazítanák a farkasok védettségét

  • narancs.hu
  • 2023. április 28.

Tudomány

Túlságosan elszaporodtak a ragadozók szerintük.

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon – írta pénteken a The Guardian című brit lap az MTI beszámolója szerint.

A német gazdák érdekvédelmi szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy vidéken az emberek sok helyen már nemcsak az állataikat, hanem a saját életüket is féltik a túlságosan elszaporodott farkasoktól.

Németországban becslések szerint 161 farkasfalka élhet, egy falkába nagyjából 8-12 állat tartozik. A falkákon kívül a hatóságok tudnak még 43 farkaspárról, valamint 21 egyedül kóborló állatról is.

A farkasokat 1990-ben helyezték szigorú védelem alá, miután a 19. század végén többé-kevésbé kihalt fajnak nyilvánították. Az intézkedés következtében évről évre emelkedett a farkasok száma Németországban az utóbbi több mint 30 évben. Bajorországban már döntés született arról, hogy a gazdák kilőhetik azokat a farkasokat, amelyek az állataikat fenyegetik. Markus Söder bajor kormányfő csütörtökön egy olyan faluba látogatott el, ahol több legelésző állattal is farkasok végeztek az utóbbi időben. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a gazdálkodás jövőjét veszélyeztetik a farkasok, amelyek populációját emiatt korlátok közé kellene szorítani.

A kelet-németországi Brandenburg tartományban a gazdák szervezete – Finnországban és Svédországban már bevezetett intézkedésekre hivatkozva – azt akarja elérni, hogy minden évben ki lehessen lőni bizonyos számú farkast. Tavaly a régióban már volt rá példa, hogy különengedélyt adtak ki bizonyos esetekben, miután számos haszonállat a sorozatos farkastámadások áldozata lett. A Zöldeket képviselő Harald Ebner, a szövetségi természetvédelmi bizottság elnöke ugyanakkor úgy vélte, hiba lenne kilövési engedélyt adni a farkasokra, és a „gyors fegyverragadás” nem hozna megoldást, ráadásul uniós jogot sértene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.