Egy budapesti háziorvos 100 ezer forintért állított ki hamis védettségi igazolványt
13 oltatlan embernek adott oltást igazoló okmányt.
13 oltatlan embernek adott oltást igazoló okmányt.
Valaki ki akarta csempészni az országból az állatokat. A szalamandrák értéke 4,9 millió forint.
Füstöltek bekapcsolás után, az eladó pedig nem vállalja a karbantartást. Jó üzlet volt.
A múlt heti adatok alapján ez hatalmas növekedés az előző időszakhoz képest.
Az omikron gyors terjedése miatt.
Két halálos szív-érrendszeri betegsége is volt a páciensnek.
Az ELTE szakembere szerint azoknak az időseknek, akik augusztusban vették fel a harmadik dózist, a negyedik oltást is fel kellene venniük.
Az olvadás felgyorsulása jelentősen befolyásolja százmilliók életét, akik élelem és energia szempontjából Ázsia nagy folyórendszereitől függnek.
A Nuvaxovid hatékonysága mintegy 90 százalék.
Rendszerszintű változásokra lenne szükség a későbbi iskolakezdés bevezetéséhez, a jelenlegi viszonyok között ugyanis ez csak megnehezítené mindenki életét. Körbekérdeztük az érintetteket.
A fogyasztók megtévesztése miatt 23 milliós bírságot kell fizetniük.
A Moderna vakcinájának gyermekek számára történő engedélyeztetése viszont még csak folyamatban van az Európai Gyógyszerügynökségnél.