Új-Zéland elhalasztja a mostanra tervezett határnyitást

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. december 21.

Katasztrófa

Az omikron gyors terjedése miatt.

 

Új-Zéland másfél hónappal elhalasztotta kedden a koronavírus-járvány miatt lezárt határainak újranyitását, mert fenyegetőnek érzi az omikron vírusvariáns gyors globális terjedését.

 A novemberi tervek szerint az Ausztráliából hazatelepülni akaró állampolgárok már január 16-ától érkezhettek volna, ezt most kitolták február végére. A más országokból hazatérni akarók pedig február 13-ától érkezhettek volna, viszont az új szabályok szerint csak március végétől. Hazaindulás előtt mindenkinek vírustesztet kell végeztetnie magán, de az új szabályok szerint 48 órán belül a 72 helyett.

 A szigetország szigorú korlátozásokat vezetett be határain a világjárvány kezdetén: kitiltotta területéről a turistákat, és arra kötelezte a hazatérő új-zélandiakat, hogy töltsenek két hetet katonai karanténszállón. Előfordult, hogy a hotelben elfogytak a helyek, ezért a külföldről hazatérni szándékozó állampolgároknak hónapokat kellett várniuk, hogy ezt megtehessék.

 A világjárvány első másfél évében a határzárat létfontosságúnak tartották a fertőzések megelőzése szempontjából. Azonban augusztusban így is berobbant a járvány, ennek következtében Új-Zéland októberben felülvizsgálta a vírus teljes kiirtását célzó stratégiáját. Emellett az átoltottsági arány is növekszik, így a határzár egyre nehezebben igazolhatóvá vált.

 A kormány mostani tervei alapján február végétől a hazatérőknek már nem kell karanténba vonulniuk, ha teljesen be vannak oltva, viszont tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik nincsenek.

 A külföldi turisták áprilistól léphettek volna be ismét Új-Zélandra a korábbi tervek szerint, arról egyelőre nincs szó, hogy ezen változtatott volna a kormány.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.