Fidesz: Gyurcsányék „újabb terheket raktak az emberek vállára” a válság alatt

  • narancs.hu
  • 2020. június 14.

Fekete Lyuk

És a vállalkozókéra is természetesen.

Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára – közölte a Fidesz vasárnap, a Demokratikus Koalíció (DK) online sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az MTI-vel.

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország jövő évi költségvetési javaslatát ismerve kilátástalannak látja a helyzetet, és szerinte az Európai Unió adhatja a legnagyobb segítséget az országnak.

A Fidesz közleményében úgy fogalmazott: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc jobb, ha hallgat, ha válságkezelésről van szó. Amikor ők kormányoztak, a csőd szélére sodorták Magyarországot, és amikor a 2008-as világgazdasági válság a legyengített országot végleg padlóra küldte, éppen Gyurcsányék fordultak az IMF-hez és az Európai Bizottsághoz hitelért – írták.

Hangsúlyozták: ennek meg is volt az ára, „megszorítást megszorításra halmoztak”, kétszázezer ember munkahelye szűnt meg, adót emeltek és elvettek egyhavi fizetést, valamint egyhavi nyugdíjat is. A Fidesz és a KDNP a járvány okozta helyzetet úgy oldja meg, hogy támogatja a vállalkozásokat és segít az embereknek. Ezzel szemben a baloldal a válságot úgy kezelte, hogy újabb terheket tettek az emberek és a vállalkozások vállára – emelték ki a közleményben.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.