Még a Fidelitas alelnöke is beleállt a melegeket meggyógyítani kívánó Trombitásba

  • narancs.hu
  • 2019. január 18.

Fekete Lyuk

Nem megszokott, hogy a kormány politikusa kritizálja a köztévé műsorát vagy műsorvezetőjét.

Trombitás Kristóf tehetséges fiú. Csak még nem derült ki, hogy miben” - szúrta ki az Index Falusi Vajk, a Fidelitas alelnökének Facebook-bejegyzését.

Falusi egyébként állandó vendége az EchoTV Sajtóklub 2.0-nak, amit a „méltán híres” Sajtóklub (ahol olyan nagyágyúk tűnnek fel hétről hétre, mint Bayer Zsolt publicista, Bencsik András a Demokrata főszerkesztője vagy épp Huth Gergely a PestiSrácok főszerkesztője) „fiatalított” változataként indítottak el. Ez azért érdekes, mert korábban Velkovics Vilmos a Napi Aktuális műsorvezetője megkérdezte Pottyondy Edina korábbi Momentum elnökségi tagtól, hogy a párt „programjában szeretne-e segíteni visszatalálni a melegeknek a heteroszexuálisok közé?”

(A jelenet körülbelül 8:20 perc körül kezdődik)

Trombitás Kristóf egyébként azért váltott ki a napokban indulatokat, mert a „közszolgálati“ MTVA kulturális csatornáján, az M5-ön lement egy adás, amiben azt boncolgatták, miként lehet meggyógyítani a melegeket, erről itt olvashat bővebben:

A köztévé szeretné meggyógyítani a melegeket

Állapot? Betegség? Torzulás? Teszik fel a kérdést. Szerdán a „közszolgálati" MTVA kulturális csatornáján, az M5-ön lement egy adás, amiben azt boncolgatták, miként lehet meggyógyítani a melegeket, írja a 444. Elég erősen kezd a műsor, a felütés ugyanis ez: „Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság?

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.