Kritika

A sűrűben

Benh Zeitlin: A messzi dél vadjai

  • - borz -
  • 2013.01.23 13:36

Film

Örök panasz, hogy a filmalkotók tömege egyetlen érdemes gondolat nélkül áll be a kamera mögé. Nem gondolnak semmit a filmről mint formáról vagy médiumról, a legjobb esetben is csak érzelmet vagy indulatot akarnak közvetíteni a szereplőkön, a történeten keresztül. Ritka kivételként már akkor is elismerés illetné A messzi dél vadjait, ha nem volna ilyen jó. Benh Zeitlin (interjúnk a rendezővel itt olvasható) meglepően érett és kimunkált első filmmel jelentkezett, amely méltán nyert díjat Cannes-ban, Miskolcon és a Sundance-en.

A Mississippi-delta mocsaras szigetvilágában van egy kis földdarab, amit Fürdőkádnak becéznek a lakói. Vadat, halat s mi jó falat két kézzel ád, de a hatéves Hushpuppytól az aggastyánig mindenki tudja, hogy ennek a paradicsomnak meg vannak számlálva a napjai. A szárazföldi patkányok már hatalmas gátrendszert emeltek önmaguk védelmére, de a gáton kívül rekedt névtelen kis szigeteket bármikor elöntheti az óceán. Elég hozzá egy nagyobb vihar vagy egy nagyobb jéghegy elolvadása a messzi északon, a világ túlsó végén. S akkor nemcsak a tenger szintje emelkedik meg, hanem rettentő, prehistorikus fenevadak szabadulnak ki a jég fogságából, pusztulást hozva a földre. (A filmben őstuloknak nevezik a szörnyet, de valójában képzeletbeli lény, bölény méretű, vadkan testű, orrszarvú agyarú bestia, amelynek külsejét és természetét egyrészt a barlangrajzok, másrészt a mitológia - például a kalüdóni és az erümanthoszi vadkan - alapján teremtették meg.)


 

A főszereplő - és sokszor maga az elbeszélő is - egy hatéves kislány, aminek buktatóit felmérték, és többnyire ügyesen megkerülték az alkotók, miközben sokoldalúan kiaknázták az előnyeit. A gyerekhős történetében természetesnek hat az időrend borulása, a valóság, a kiszínezett, felnagyított valóság és a merő képzelet határainak elmosódása. A talpraesett, akaratos és időnként komisz Hushpuppyt az apja, Wink neveli arra, hogy szükség esetén akár egyedül is boldoguljon az életben, az anya rég meghalt vagy megszökött a nomád viszonyok elől, csak pár szép emléket és emlékezetes metaforát hagyva maga után.

A Fürdőkád lakói etatista nézőpontból törvényen és társadalmon kívül élnek. Nem kérnek a külvilágból, és az sem vesz tudomást róluk. A saját szempontjukból viszont kicsi, de erős közösséget alkotnak, vannak íratlan törvényeik, közös ünnepeik (méghozzá jó sok), iskolát tartanak fenn, s már csak azért is szabályozottak a viszonyaik, mert mindenki ismeri egymást. Törzsközösségnek mondanánk, ha nem lenne nagyon is vegyes az etnikai összetétel. Aztán az idillre lecsap a hurrikán, a kis szigetek víz alá kerülnek. Sós víz alá, ami azokat a növényeket és állatokat is elpusztítja, amelyek átvészelték az áradást. Nem segít a gáton lyukat robbantó kétségbeesett szabotázs sem (aminek ráadásul van egy "dögöljön meg a szomszéd tehene is" olvasata), a Fürdőkádban megszűnnek a létfeltételek, a dögök járványveszélyt jelentenek, s az eddig toleráns avagy közömbös hatóság beavatkozik.

És máris benne vagyunk a sűrűjében. Olyan kérdésekkel szembesülünk, hogy hol vannak a személyes szabadság és közösségi függetlenség határai, jogunk van-e az önsorsrontásra (ami talán csak kívülről nézve tűnik annak), kóser-e az, hogy híd alatt aludni tilos, de saját házban megfagyni (vagy vízbe fulladni) engedélyezett, elutasíthatunk-e egy orvosi kezelést, és megtagadhatnak-e tőlünk egy másikat, s hogy néz ki ugyanez, ha gyerekek is érintettek. A messzi dél vadjai nem válaszolja meg a kérdéseket, de még csak fel sem teszi őket. Ezek a nézőben fogalmazódnak meg, miközben egy jobb műfajmegjelölés híján mágikus realista mesét kap emberekkel és állatokkal, kalanddal és drámával, jó zenével és szereplőkkel, amely rólunk és hozzánk szól, hiszen az egyik nagy alaptörténetünket, az éden elvesztését mondja újra.

A Mozinet bemutatója


Neked ajánljuk