Film

A végakarat

  • - kyt -
  • 2013. május 12.

Film

Egy tüzelő fekete-fehér meg egy kicsi, játékos vörös macska a két lény, amely egyértelmű életjelet mutat hősünk, az ifjú, de máris az elcseszett élet és általános lúzerség kilátásával jobb sorsra érdemesként hadakozó Henrik környezetében. Elsörözget vagy éppen szippant, szív totál függő, immár börtönviselt bátyja társaságában.

Aztán egyszerre csak hatalmas örökség reménye dereng fel a láthatárukon, a lakásban pedig Christian Ssnderby Jepsen igazgatása alatt egy forgatócsoport, amelynek a jelenléte az első kockáktól kezdve olyannyira láthatatlan, hogy borongós, kevés szavú északias játékfilmre gyanakszunk. Pedig dokumentumfilm ez, mégpedig abból a (legjobb) fajtából, ahol az alkotók a háttérbe húzódva is képesek egyre mélyebbre hatolni a szereplők személyiségébe, belső történetükbe, fájdalmaikba.

A fájdalmak forrása pedig maga az egész család, úgy, ahogy van, talán már a törekvő, sikeres, gazdag örökséget hagyó nagyapa is, az alkoholistává lett egykor világszép anya, a tétova és jellegtelen, thaiföldi pótcsaláddal vigasztalódó apa. És akkor ott vannak még az örököstársak, akik komoly sikerrel dolgoznak hőseink kisemmizésén. A fiúk pedig - talán az épp csak felbukkanó egyetemista öcs kivételével - hol légvárépítkezésbe merülnek, hol magukba, a vágyaik ellen fordulnak, mert hiszen "minek a nagy ház, ha nincs, akit vendégségbe hívj?". Innen már csak az önsajnálat és anyasiratás felé van tovább - meg egy kis mackós futásra a Nap felé, szerény remények happyendjeképpen. Ennyi azért belefér, engesztelésül másfél órányi reményvesztettség és hallgatag bánat után.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.