Film

A végakarat

  • - kyt -
  • 2013. május 12.

Film

Egy tüzelő fekete-fehér meg egy kicsi, játékos vörös macska a két lény, amely egyértelmű életjelet mutat hősünk, az ifjú, de máris az elcseszett élet és általános lúzerség kilátásával jobb sorsra érdemesként hadakozó Henrik környezetében. Elsörözget vagy éppen szippant, szív totál függő, immár börtönviselt bátyja társaságában.

Aztán egyszerre csak hatalmas örökség reménye dereng fel a láthatárukon, a lakásban pedig Christian Ssnderby Jepsen igazgatása alatt egy forgatócsoport, amelynek a jelenléte az első kockáktól kezdve olyannyira láthatatlan, hogy borongós, kevés szavú északias játékfilmre gyanakszunk. Pedig dokumentumfilm ez, mégpedig abból a (legjobb) fajtából, ahol az alkotók a háttérbe húzódva is képesek egyre mélyebbre hatolni a szereplők személyiségébe, belső történetükbe, fájdalmaikba.

A fájdalmak forrása pedig maga az egész család, úgy, ahogy van, talán már a törekvő, sikeres, gazdag örökséget hagyó nagyapa is, az alkoholistává lett egykor világszép anya, a tétova és jellegtelen, thaiföldi pótcsaláddal vigasztalódó apa. És akkor ott vannak még az örököstársak, akik komoly sikerrel dolgoznak hőseink kisemmizésén. A fiúk pedig - talán az épp csak felbukkanó egyetemista öcs kivételével - hol légvárépítkezésbe merülnek, hol magukba, a vágyaik ellen fordulnak, mert hiszen "minek a nagy ház, ha nincs, akit vendégségbe hívj?". Innen már csak az önsajnálat és anyasiratás felé van tovább - meg egy kis mackós futásra a Nap felé, szerény remények happyendjeképpen. Ennyi azért belefér, engesztelésül másfél órányi reményvesztettség és hallgatag bánat után.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.