Film

Oroszlánszívűek

  • - urfi -
  • 2013. május 12.

Film

Ritkán szakad ilyen váratlanul ekkora lehetőség és felelősség dokufilmes nyakába. Kari Anne Moe rendező eredeti kérdésfeltevése itt és most különösen érdekes: hogyan kapcsolódhatnak be a középiskolások a közéletbe, hogyan működhet egészségesen a demokratikus pártpolitika - tehát nem civil protestmozgalmak - az iskolában?

De hamar kiderül, hogy komolyabb vizsgálódásra hiába számítunk. Négy érdekes fiatalt ismerünk meg, négy párt ifjúsági szervezetének tagjait, akik vászonszaggató zenés klipek szüneteiben folytatnak kínosan beállított beszélgetéseket. Ha nem történik semmi, maradnánk is ennyiben: politizálni jó, az esendő, de fénylő szemű fiatalok megváltoztatják Norvégiát. De Anders Breivik az országgal együtt ezt a filmet is kizökkentette az időből.

A négy diák egyike ott volt Utsya szigetén, előző nap még ott beszélt a kamerába, július 22-én pedig pár méterről nézte végig, ahogy Breivik agyonlő egy lányt, majd az őt testével védeni próbáló barátját. Ehhez az új helyzethez az alkotók képességei végképp kevésnek bizonyulnak. Elsötétülő képernyő és a lány vészjóslóan belassított nevetése jelzi a bajt. Az iskolai választásokig kitart a történet, hőseinket látjuk elindulni az életben - ezt a türelmességet és következetességet a filmesek javára írjuk. De azt nem gondolhatták komolyan, hogy két ilyen téma - fiatalok politikai szerepvállalása, illetve Breivik hatása a norvég társadalomra - akár csak részlegesen feldolgozható nyálas popszámokra összevágott klipekben. Ez így egy soha el nem készíthető, kivételes dokumentumfilm izgalmas, hosszúra nyújtott trailerje.

Vetítik még április 11-én, 16.45-kor a Puskinban

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.