Négy hónap alatt majdnem egymilliárd forintot osztott szét a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata

  • narancs.hu
  • 2022. június 21.

Gazdaság

Többek között egy vitorlás megvásárlását, Pataky Attila cégét és a Békemenetet szervező CÖKA-t is támogatták.

Négy hónap alatt 915 millió forintot osztott szét „közösségi, társadalmi tevékenységek” támogatására az állami lottócég, a Szerencsejáték Zrt. támogatáskezelő leányvállalata – írja a hvg.hu.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek rendszeresen közzé kell tennie az adománnyal vagy szponzori szerződéssel támogatottak listáját, a havi listákat azonban rendre több hónapos késéssel töltik fel. Mivel május közepén még egyetlen 2022-es összeget sem közöltek, a portál közérdekű adatigényléssel kérte ki az idei támogatottak listáját. A törvényes 15 napos határidő újabb 15 napos hosszabbítása után, június közepén érkezett a válasz, miszerint az adatok elérhetők a honlapon – ezeket 1-2 nappal korábban tölthették fel, addig nyomuk sem volt.

Az adatok alapján az év első négy hónapjában (a már szintén lezárt május hónapról semmilyen információ nincs) összesen 915 millió forintot osztott szét az állami lottócég leányvállalata. Az összeg csaknem felét három szerencsés kapta, a csúcstartó 230 millió forinttal támogatott magáncég pedig egymaga vitte el a keret negyedét.

Ez a 230 millió forint egy szponzorációs szerződéssel került a Hightide23 Kft.-hez. Bár a cégről keveset lehet tudni, a cégjegyzék szerint nyomdai előkészítéssel, illetve az ettől viszonylag távol álló szabadidő- és sporthajózással foglalkozó vállalkozásnak tavaly augusztusban lett egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a Fa Nándorral is hajózó profi vitorlázó, Weöres Szabolcs, aki most cégén keresztül kapott jelentős támogatást – ahogy azt idén májusban a vitorlazasmagazin.hu-nak elárulta –

egy versenyhajó megvásárlásához,

amihez egyébként nem csak a Szerencsejáték-cégtől, de a Moltól és a MVM-től is érkezett segítség, tavaly év végén pedig az állami Eximbanktól is kapott 20 millió forint támogatást.

Az idei eddigi második legnagyobb összeget,

több mint 141 millió forintot Pataky Attila vállalkozása, a P.Management Kft. kapta

a Szerencsejáték Service-en keresztül, ahonnan tavaly – szintén márciusban – 78,7 millióhoz jutott. Az Edda énekesének cége egyébként az előadóművészeket is hátrányosan érintő koronavírus-járvány ellenére sikeres: a 2020-as 72 milliós árbevételét 2021-ben 327 millióra növelte.  

Ugyancsak márciusban talált gazdára a harmadik legnagyobb összeg,

70 millió forint, ami a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnál (CÖKA) landolt.

A Szerencsejáték-cég tavaly 40 millióval, 2020-ban 100 millióval, 2018 végén pedig 70 millióval támogatta a CÖKA-t, amely bevételeinek jelentős részét az ilyen és ehhez hasonló támogatások jelentik. 

A tavalyi év után idén újra 50 milliós támogatáshoz jutott a Darts Event Kft., amely idén ősszel ismét nagyszabású dartsversenyt szervez. A támogatáslista alapján 35 millió forintot kapott az Aeroglobe Kft. A Budaörsi repülőteret is üzemeltető családi vállalkozáshoz kapcsolódó másik családi cég, a FLY-COOP Kft. helikopterével utazott Rogán Antal miniszter és felesége 2016-ban egy lagzira, de Habony Árpádot is szállították már. 

A Demjén Ferenc tulajdonában álló Rózsa Records Kft. 30 millió forint támogatást kapott a Szerencsejáték Service-en keresztül, míg az Ismerős Arcok zenekar basszusgitárosa, Galambos Nándor Hangos Szó Kft. nevű cégének 25 millió jutott. A maga 20-20 milliós adományával a lista végén szerepel a már korábban is támogatott, a Nemzeti Imareggeliket szervező D.C. Magyarországi Alapítvány, valamint az Orbán Viktor polgári köréből kinőtt Szövetség a Nemzetért Alapítvány, a budapesti Polgárok Háza fenntartója.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.