KSH: 25 százalékkal csökkent az import egy év alatt
Az előző hónaphoz képest az export már nőtt, de az import továbbra is mínuszban van.
Az előző hónaphoz képest az export már nőtt, de az import továbbra is mínuszban van.
Mert a két nagy ország 7-8 százalékos költségvetési hiánnyal is szépen boldogul.
Az elemző szerint nagyon komoly kiigazításokra lenne szükség, de félő, hogy a kormány nem ezt az utat választja.
Közölte a KSH a 2023-as harmadik negyedév adatait. Bár a nyáron kissé javult a helyzet, így is 5,4 százalékos volt a hiány.
Mindkét terméknél értékesítési korlátot vezetnek be.
Az Aldi és a Spar is 10 százalék feletti béremeléssel indította az évet.
A kormány közzétette a középtávú költségvetési előrejelzését. Ezek alapján 2023 a legsötétebb év volt, de ami jön, azt csak győzzük kiélvezni.
Az ING bank 2040-re vállalta, hogy kiszáll a fosszilis energiaprojektekből, a radikális (vagyis realista) holland klímavédők viszont azonnali lépéseket követelnek.
Előbb 20, majd 21 forinttal emelkednek az üzemanyagárak.
Duna House előrejelzése szerint várhatóan 20-30 százalékkal bővül majd az adásvételek száma.
Idén először Tiborcz István is felkerült a listára, 75,3 milliárdos becsült vagyonával a 27. helyen szerepel.
A posta biztosítócégeiben lévő tulajdonát is eladja az állam, hogy legyen elég pénze a visszavásárláshoz.
A kínai elektromosautó-gyártó első európai üzemét ide építi. Eddig elvileg titok volt.
Most indult a termelés, a kazahsztáni vállalatban a Molnak 27 százalékos a tulajdonrésze.