Nagy Márton Kínáról és Amerikáról venne példát

  • narancs.hu
  • 2024. január 3.

Gazdaság

Mert a két nagy ország 7-8 százalékos költségvetési hiánnyal is szépen boldogul.

Az Európai Uniónak most érdemes lenne javítania a versenyképességét, akár a költségvetési hiány növekedése árán is, ugyanezt teszi most Kína és az Amerikai Egyesült Államok is – nyilatkozta a Demokratának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. 

 

„Ha mások versenyeznek és hét-nyolc százalékos költségvetési hiánnyal és száz százalék körüli államadóssággal futnak, akkor mi is lehetünk megengedőbbek magunkkal szemben” – mondta Nagy. Azért az úgynevezett „költségvetési alkoholizmustól” is óvott.

A hvg.hu az interjút idézve arra emlékeztet, Nagy kijelentése ahhoz képest érdekes, hogy néhány hónapja még azon a véleményen volt, a jegybanknak nem kellene a gazdasági növekedés kárára harcolnia az infláció ellen, mi több, fel kellene emelnie az inflációs célt. 

Pedig a magyar költségvetés hiánya eleve nem alacsony:

 

 

A hvg.hu is utal erre, és arra, hogy a magyar államadósság sem alacsony, a KSH szerint 2023 első három negyedévében a kamatkiadások elérték a 2,5 ezer milliárd forintot, megduplázódtak 2022 hasonló időszakához viszonyítva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.