Két részletben jön januárban a 41 forintos üzemanyagár-emelés

  • narancs.hu
  • 2023. december 29.

Gazdaság

Előbb 20, majd 21 forinttal emelkednek az üzemanyagárak. 

A Mol már korábban jelezte, hogy januártól jelentősen emelkednek az üzemanyagárak, de most mint kiderült, nem egyszerre, hanem két részletben. 

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója még novemberben fejtette ki, hogy januárban 41 forinttal emelkednek az üzemanyagárak, ugyanis a kormány még nyáron benyújtotta a 2024-es adócsomagot, és ebben szerepelt a benzin és a gázolaj jövedéki adójának növelése, a kormány közlése szerint egy uniós követelmény miatt. 

Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója most az Indexnek azt mondta, a 41 forintos emelés azonban nem egyszerre, hanem két részletben fog bekövetkezni: 

az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal.

A Mol közlésére válaszul a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke, Egri Gábor az ATV Híradójának azt mondta: a döntést a kis családi benzinkutak is követni fogják, annak ellenére, hogy míg a Mol-nak és a nagy magyar vállalatoknak 33 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi külön adója, addig a kis családi benzinkutak ezen adója huszonötszörösére nőtt.

A Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke hangsúlyozta azért követik a Mol példáját, hogy megtartsák vevőiket. Egri Gábor szerint a többi társaság – mivel a MOL meghatározó szereplője a piacnak – ugyanezt teszi majd, bár ő maga nem tartja nagy segítségnek a jövedéki adó kétlépcsős emelését.

A csatorna megkeresésére a Shell azt válaszolta, hogy a cég a jövedéki adóemelést a szabályozásnak megfelelően és a piaci trendek figyelembevételével hajtja végre.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.