Vihar: több mint nyolcvan bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán.
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán.
Nővérét mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A gát nem szakadt át szerencsére, de a szennyvíziszap kis mértékben a közeli mezőgazdasági területeket és a Zagyva folyó mentett oldali gátját is elérte.
Óbudán, a volt Gázgyár területéről érkezik a mérgezés a Greenpeace Magyarország szerint.
Eddig négy halálos áldozatról és legalább 60 sérültről tudni.
Az elmúlt héten összesen 14 402 új fertőzöttet igazoltak.
Évente több mint 236 ezren vesztik életüket ilyen módon.
Kilőtt kövek, hamu, láva, sárlavina, perzselő gázok – több tucatnyi embert kellett kitelepíteni.
A Richter skála szerint 3,4-es erősségű volt a rengés, kárról eddig nem érkezett bejelentés.
Ezt a szervezet főigazgatója jelentette be.
Nemcsak a fertőzöttek, de a kórházban kezelt betegek száma is nő.
Ezernél is több tűzoltó próbálja menteni a menthetőt a a szlovén-olasz határon.
Csökkenés egyik vizsgált városban sem tapasztalható.
Emelkedik a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és az újonnan regisztrált fertőzöttek száma is. Augusztustól ismét lesz oltási akciónap.