150 milliárdos fejlesztési forrás érkezik Koncz Zsófia választókörzetébe, Tokajba és térségébe

Kis-Magyarország

Kevés híján 150 milliárd forint fejlesztési pénz biztosításáról döntött a kormány Tokaj és térsége számára. A megaösszegnek számító forrás az ország egyik kiemelt bortermelő vidékét és turisztikai központját, egyszersmind a nemrégiben megválasztott fideszes országgyűlési képviselő, Koncz Zsófia választókerületét hozhatja az eddiginél sokkal kedvezőbb helyzetbe. Lesz kisvasút is!

„149,5 milliárd forint Tokaj Hegyaljára! A Református templom is megújul! Kiemelt támogatás óriási keretösszeggel (!), amelyek közvetlenül Tokajt is érintik!!! Köszönjük a kormány támogatását!” – lelkendezik friss Fb-bejegyzésében Héri Tamás, a tokaji Utcazene fesztivált jegyző Tokaj Kincsei Egyesület elnöke. Mint kiderült, két friss november 11-i kormányhatározatról van szó. Az egyik a „Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről” szól közel 150 milliárd forintos keretösszeggel, míg a másik a tokaji református templom felújításához biztosít 558 millió forintot.

A Magyar Közlönyben megjelent a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program nevet viselő 1791/2020. (XI. 11.) kormányhatározat részletezi a különböző programelemek keretösszeget.

Fejlesztési programelemek sokasága

Ezek szerint a dűlőutak rekonstrukciója 5,7, a közutak rekonstrukciója 52 milliárd, míg kerékpárút-fejlesztés 13, 3 milliárd forint jut majd. A Narancs.hu úgy tudja, hogy a tokaji térség közútjainál a legfontosabb programelem a körzet közlekedési ütőerének számító 37-es főút teljes felújítása. De információink szerint a térségből kerékpárút vezetne Kassáig és szó van arról is, hogy a sárospataki felsőoktatás egyetemi rangot kap.

Mindez Koncz Zsófiának is szól

Mindez Koncz Zsófiának is szól

Fotó: youtube.com

Ugyanakkor lesz 1 milliárd forint nosztalgia gőzös indítására, 600 millió forint elektromos töltőállomások kiépítésére, míg szálláshely és gasztronómiai szolgáltatásfejlesztésre 12,6 milliárd. A kistelepülési fejlesztési alapja 4 milliárd forint lesz, a Borvidéki látogatóközpontra 2 milliárdot szánnak és a Hernád vadvízi élményfejlesztésre nem kevesebbet, mint 500 millió forint.

Turizmusfejlesztésre 22,5 milliárd, gyermek- és ifjúsági szállás-, szállodafejlesztés 9,6 milliárd, gasztronómia-fejlesztésre 350 millió, míg város-rehabilitációra 10,6 milliárd jut majd.

A Fidesznek Tokaj nagyon fontos

Nevük mellőzését kérő gazdasági szakemberek a Tokajt és környékét érintő hatalmas fejlesztési forrással kapcsolatban portálunknak elmondták, a térség kiemelkedő turisztikai és gasztronómiai attrakció országos összevetésben is, amelynek fejlesztése és versenyképességének megőrzése nemzetgazdasági érdek. Ugyanakkor arra is emlékeztettek arra is, hogy a Fidesz-KDNP legfelső vezetői és NER-oligarchák az elmúlt tíz évben kitüntetett figyelmet szenteltek Tokaj-vidéknek. S az sem elhanyagolható szempont, hogy nemrégiben ebben a választókerületben erősítette meg Koncz Zsófia győzelmével a Fidesz a parlamenti kétharmadát.

Wáberer György, Tokaj és térsége kormánybiztosa

Wáberer György, Tokaj és térsége kormánybiztosa

Fotó: magyarnarancs.hu

„Kíváncsi lennék, ha az október 11-i időközi választáson az ellenzék jelöltje, Bíró László nyert volna, akkor a hatalmas fejlesztési forrásról szóló döntés ilyen gyorsan, egy hónapon belül megszületett volna vagy sem?” – mondta a Narancs.hu-nak egy pénzügyi elemző. Egy földrajzkutató azt mondta a Narancs.hu-nak, az ilyen fejlesztési összegek aligha azt bizonyítják, hogy a kormányzat elkötelezett lenne a területi kiegyenlítés elve mellett. Ehhez hozzátette, ezt bizonyítja az EU-s forrásokon felül 2030-ig Debrecenben érkező, összességében 600 milliárdos fejlesztési összeg is.

Az ország egyik leggazdagabb üzletembere, Wáberer György a Tokaj-Zemplén térség fejlesztési programtervével megbízott kormánybiztos nemrégiben azt nyilatkozta a kormány- és Magyar Nemzeti Bank-közeli novekedes.hu-nak, hogy „Tokaj-Zemplén legyen a harmadik fő turisztikai célpont Magyarországon.”

(Címlapfotónkon Tokaj városa, ahol a Tisza és a Bodrog összefolyik. A felvétel forrása: tokaj.hu.)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.