Nyomoz a rendőrség a kötegyáni idősotthonban történt fulladásos haláleset ügyében

Kis-Magyarország

Jókora fordulatot vett annak a szerencsétlen halálesetnek az utóélete, amely még október elején történt a Kötegyáni Idősek Otthonában. Mint beszámoltunk, a helyi polgármester szerint felesleges a vizsgálat a történtek tisztázására. Egy parlamenti kérdés nyomán ennek az ellenkezőjét állította Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. Nemrégiben rendőrségi vizsgálat indult az ügyben – tudta meg a Narancs.hu.

„A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2020. november 4-én foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Kötegyáni Idősek Otthonában történt rendkívüli halálesettel kapcsolatban. Ennek az eljárásnak a keretében vizsgálja a rendőrség a büntetőjogi felelősség kérdését” – válaszolta a Narancs.hu kérdésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tragikus esetről több médium beszámolt, de csak a Narancs.hu foglalkozott az elmaradt vizsgálatokkal és az ebből fakadóan a felelősség kérdésével. Megírtuk, még október 2-án tragikus körülmények között meghalt egy 73 éves nő a Kötegyáni Idősek Otthonában: az idős asszony lángos evett és félrenyelt. S bár az ápolók egyből a segítségére siettek, és hamar kiértek a mentők is, nem tudták már megmenteni az életét. A nénit az eset vizsgálata nélkül gyorsan eltemették. Az asszony egyébként demenciában szenvedett és nyugtatókon élt.

Megállapítás, vizsgálat nélkül

A Narancs.hu az esettel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy a rendkívüli haláleset ellenére miért nem volt belső és hatósági vizsgálat az ügyben. Kérdéseinkre írásban válaszolt Hajdu-Szűcs Mária Kornélia (Fidesz-KDNP) polgármester. „A helyszínen lévő ápolók, orvos, mentőtisztek mindent megtettek, ám sajnos az idős ellátotton már nem tudtak segíteni. Mulasztás nem történt. Tekintettel arra, hogy minden a szakma szabályai szerint zajlott, minden érintett kifogástalanul látta el feladatát, szükségtelen bármilyen vizsgálat megindítása, lefolytatása” – közölte a Békés megyei kisközség első embere.

A kötegyáni polgármester esküt tett

A kötegyáni polgármester esküt tett

Fotó: kotegyan.hu

Nem volt világos, mindezt vizsgálat nélkül miképpen lehet megállapítani. Ezért portálunk a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédőszervezethez és Horváth Ildikóhoz, az Emmi egészségügyi államtitkárához fordult. Az államtitkártól máig nem kaptunk választ, a TASZ azonban  megírta, ügyben mindenképpen vizsgálatot kellett volna elrendelni. Erre kötelezi az intézményt és a fenntartót több ombudsmani állásfoglalás is.

Lépett a megyei rendőr-főkapitányság

A Narancs.hu október 9-i cikke nyomán írásbeli kérdést nyújtott be a parlamentben Gurmai Zita (MSZP) országgyűlési képviselő, amelyre október 28-án válaszolt Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. „A rendkívüli halállal kapcsolatos hatósági eljárás lefolytatására az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv jogosult. A halál rendkívüli jellegére utaló körülmény esetén rendkívüli halállal kapcsolatos hatósági eljárást hivatalból le kell folytatni. (…) Annak feltárása, hogy a rendkívüli haláleset során az intézményben foglalkoztatott személyek az elvárható gondossággal végezték-e a munkakörükbe tartozó feladataikat, a hatósági eljárás feladata” – állt az államtitkári válaszban, amelyet a Narancs.hu november 2-án elsőként közölt.

Rétvári: Kellett volna vizsgálat!

Rétvári: Kellett volna vizsgálat!

Fotó: kdnp.hu

Aligha függetlenül a vázolt történetsortól, november 4-én az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.