A közvilágítást is lekapcsolhatják Szolnokon a spórolás miatt

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 28.

Kis-Magyarország

A polgármester posztja alapján alig lesz valamilyen közintézmény nyitva a télen a városban. 

Drámainak is tekinthető bejelentést tett közzé ma Szolnok megyei jogú város polgármestere, Szalay Ferenc, aki a rezsiemelés és az országot sújtó gazdasági válság miatt egy Facebook-posztban ismertette a különböző, tervezett megszorító/takarékossági intézkedéseket.

A fideszes polgármester természetesen a háborús veszélyhelyzetre és a brüsszeli szankciókra fogta a készülő válságintézkedéseke. Mint írta, az elmúlt évek egyik legfontosabb döntése előtt áll a város önkormányzata, az energia árának emelkedése ugyanis az idei évre tervezett 777 millió forinton felül további 700 milliós kiadást jelent a városnak, jövőre a mostani árakkal számolva 4,1-4,7 milliárd forintot kell elkülöníteni a gázra és az áramra. 

Szalay néhány fontosabb intézkedést is felsorolt, melyekről csütörtökön a közgyűlés dönt majd:

  •  Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ régi épülete télire bezár.
  • A Szolnok TV átköltözik az Agórába – jelenleg az előbbi helyen működik – és a Baross út 1. szám alatti irodaházba.
  • A Szigligeti Színház nemrég átadott, felújított és napelemekkel telepakolt épülete decembertől február végéig bezár, nem lesznek előadások.
  • A város egyik kiemelkedő turisztikai attrakciója, a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum januárban és februárban bezár.
  • A Tiszaligeti Sportcsarnok bezár, csak a Szolnoki Olajbányász mérkőzéseire nyit ki.
  • A Damjanich János Múzeum egyes épületei télre bezárnak.
  • A Verseghy Ferenc Könyvtár fiókkönyvtárai télire bezárnak, a megyei könyvtár felső két emeletét lezárják.
  • A Véső úti MÁV-strand télen nem nyit ki.
  • Az Elios által kiépített, takarékos közvilágítást péntek és szombat kivételével hajnali 0:00-4:00 között lekapcsolják.
  • A város óvodái, bölcsődéi működnek, viszont néhány drágábban fűthető épületből átköltöztetik a csoportokat modernebb épületekbe.
  • A városházán a központi fűtést 18 fokra állítják, a további rezsicsökkentő megoldásokat vizsgálják.

Ezekkel a lépésekkel Szalay posztja szerint a villamosenergia-felhasználás 34 százalékát, a gázfelhasználás 26 százalékát tudják megtakarítani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.