Simonka pusztaottlakai ellenfelének elpusztították a háza előtti díszfáit
Néhány napos gyógykezelésről érkezett péntek reggel haza Szabó Miklós, aki Pusztaottlakán Simonka György ellenfele a polgármester-választáson, ekkor vette észre a pusztítást.
Néhány napos gyógykezelésről érkezett péntek reggel haza Szabó Miklós, aki Pusztaottlakán Simonka György ellenfele a polgármester-választáson, ekkor vette észre a pusztítást.
A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.
Telefonon közölték Chovanecz Kata szegedi önkormányzati képviselővel, hogy nem indítja újra a Fidesz. A városi közgyűlés egyik legaktívabb tagjának az lehetett a bűne: szorgalmazta, hozza helyre a Fidesz azt a hibát, hogy Szegeden korábbi DK-tagot sikerült elnökké választani.
Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.
Kampányidőszakban hivatali helyiségében vett fel kampányvideót, és ez a Területi Választási Bizottság szerint sérti a választás tisztaságát és a választók megtévesztésére alkalmas.
Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kérdések sorát vetik fel.
Öt képviselőjelölt is ezzel kampányol Lázár és Márki-Zay városában: fizesse ki az önkormányzat azt, amire az állami Magyar Posta Zrt. nem hajlandó többé pénzt költeni.
Kilenc évig bujkált a magyar hatóságok elől, most leváltaná a helyi „földesurat”.
Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.