Elment a státusztörvény miatt, nem mondták ki a nevét a szalagavatón
Matos Ibolya szentesi drámatanárnak egyik volt diákja adta oda a saját meghívóját a ballagásra.
Matos Ibolya szentesi drámatanárnak egyik volt diákja adta oda a saját meghívóját a ballagásra.
Újszentivánon két éve Putnik Lázár polgármester letartóztatása miatt tartottak időközi választást. Most szeretne visszakerülni a székébe.
Míg sokáig semmibe vették, a Magyar Péter debreceni tüntetésén elmondott beszéde után támadást indított a helyi Fidesz és a kormánymédia Kozma Éva, a CATL épülő akkugyára ellen tiltakozó Miakö Egyesület elnöke ellen. A szervezet tagjai jelenleg is perben állnak a gyárral, csakhogy az eljárás "nyúlik mint a rétestészta". Helyzetjelentés a CATL háza tájáról.
Szarvason 26 év után távozik a fideszes városvezető, tizenöt Békés megyei településen csak a jelenlegi polgármester indul, hogy újrázhasson, Csorváson viszont még a képviselőjelöltek között sem lesz verseny. Választási érdekességek a Viharsarokból.
Hat képviselői helyért száll versenybe a rekordszámú egyéni listás jelölt.
Abszurd történeteket is bemutat a csongrádi múzeum új állandó kiállítása.
Jó pár kihívással kell szembenéznie annak, aki 2024-ben Szolnok polgármestere lesz: a megyeszékhelyen korábban elkezdett beruházások egy része a mai napig nem készült el, vagy egész egyszerűen ígéret maradt, a lakosság csökken, kevés az igazából versenyképes vállalkozás, megszűnt a város közlekedési csomópont jellege, nincs önálló felsőoktatási intézménye.
A fideszes polgármester, Filóné Ferencz Ibolya azt kifogásolta, hogy Száraz Zoltán ellenzéki polgármesterjelölt a saját Facebook-oldalán megosztott egy városi szervezésű eseményt. Pedig Száraz a bejegyzésben konkrétan feltüntette, hogy az városi esemény. A helyi és a területi választási bizottság is elég furcsán állt az esethez, ami így a Kúrián folytatódik.
De állami nagyberuházásoknál feltűnt nevek is szerepelnek "független szakértőként" a debreceni akkugyár elleni perben.
Kukutyinban, ahol régen zabot hegyeztek, most a nagypolitikára próbálnak hatni.
Az alig ötszáz lelkes kis szabolcsi faluban, Kömörőn járt szerda délután Magyar Péter. Megkísértette a hely szelleme, ugyanis nagyapja szülőhelyén járt, ahol a helyiek érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal fogadták.
Két vasi városban nincs kihívója a jelenlegi polgármesternek.