Egy múlt heti, a legnagyobb közösségi oldalra feltett videójában arról posztolt Simonka György, a dél-békési Pusztaottlaka másfél hónapja hivatalban lévő polgármestere, hogy az elmúlt időszakban több körben értesítették a falu lakóit: október végéig mindenkinek rendbe kellett (volna) tenni a portáját, a háza táját és az utcafrontot, mert november elsejei hatállyal új rendeletet fogadott el a helyi képviselő-testület „a közösségi együttélés szabályairól”. A régi-új faluvezető szerint a cél az egységes utcakép, mert jelenleg sok porta rendben van ugyan a településen, de legalább ennyi elhanyagolt.
A nemrégiben elfogadott önkormányzati rendelet lényege, hogy mindazokat, akiknek a portája és házuk környéke elhanyagolt, felszólítják: ne feledkezzenek meg a rendezéséről. Gyors tempót diktál Simonka, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az új testület október elsejei hivatalba lépése óta már háromszor felszólította azokat a ház- és telektulajdonosokat, akiknél ilyen problémát látnak, hogy tartsák be az vadonatúj rendelkezést. Ha ez mégsem történik meg, akkor jön a bírság.
„Nem a bírságolás a cél, hanem az, hogy Pusztaottlaka pár éven belül olyan képet mutasson, mint egy osztrák kisfalu, ahol rendezettek és szépek az utcák, és muskátlik lógnak a párkányokról”
– fogalmazta meg célját az alig háromszáz lakosú viharsarki zsákfalu első embere. Hozzátette, hogy ennek érdekében járták be a közterület-fenntartókkal és építési hatóság embereivel a települést, és készítettek fotókat azokról az ingatlanokról és környékükről, amelyek elhanyagoltak. Videójában ezek közül rögtön be is mutatott egyet Simonka.
A polgármester egyben újabb intézkedést lengetett be. E szerint az elkészített felvétellel együtt elküldik az újabb felszólítást a tulajdonosnak, hogy két héten belül rakják rendbe a portát és a ház környékét. Ha pedig ez nem történik meg, akkor jön az 50 ezer forintos bírság.
Olyan környezetet szeretne kialakítani a pusztaottlakai polgármester, ahol jó élni; bár elismerte, hogy ettől ma még egy kicsit messze állnak, „de reméljük, hogy nagyon gyorsan el tudjuk érni ezt a célunkat is” – nyomatékosított Simonka György. Azoknak pedig, akik a házuk rendezését nem tudják elvégezni, esetleg a végrehajtó már elvette tőlük az ingatlanukat, vagy elhagyták a falut, vételi ajánlatot tesz az önkormányzat. Ez azokra a házakra vonatkozik, amelyeket még fel lehet újítani; az ilyen falubeli házakat a településre költöző fiatoknak adnák oda ingyenesen, szolgálati lakásként. A részletekről nem árult el semmit a polgármester a videóban.
De van terv azokra a házakra is, amelyeket nem lehet felújítani! Lebontják őket és parkot építenek a helyükre. Ezátal szolgálati házak kínálata alakulhat ki, és megannyi minipark létesülhet a világ végi kis községben. A parkokat azokról a családokról vagy cégekről nevezik el, akik, amelye ebben bármilyen értékelhető segítséget nyújtanak a faluvezetésnek. „Remélem mondandóm nyitott és támogató fülekre talál, amit Pusztaottlaka minden lakója nevében köszönök” – zárta bő háromperces mondandóját a polgármester.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, tartja a mondás. Vagyis a jóakarat még aligha biztosítéka annak, hogy a kitűzött cél vagy kitalált terv jól sül el. De kérdés az is: elegendő volna – egy riasztóan fogyó népességű, elöregedő, kicsi, semmilyen munkahelyet nem kínáló, egészen elképesztően szegény faluban, ahol óvoda, iskola, állandó háziorvos és még nagyon sok minden sincs – némi házkörüli rendtevés és muskátli a párkányra, hogy úgy nézzen ki, mint egy osztrák falu?
Az osztrák falvakban a rendezettség és a település kinézete nem önmagában van. Mögötte hagyományok, polgári és paraszti igényesség, vendégszeretetre épülő turizmus, s ami legalább ilyen lényeges, magas jövedelmek, tisztes megtakarítások, kiszámítható gazdasági és társadalmi környezet, felelősségen alapuló tulajdonosi szemlélet – mindezzel együtt pedig a magyartól, de különösen a pusztaottlakaitól fényévekre lévő életnívó, ezzel együtt merőben más gondolkodás és életszemlélet áll. Az Isten háta mögötti viharsarki faluban a többségében a megalázóan alacsony nyugdíj miatt a nyomorgó idősek nem tudják kiváltani a gyógyszereiket, a boltban hitelre vásárolnak, télen saját házaikban fáznak és a hónap végén közülük már néhányan szó szerint koplalnak.
Ezért olyan rossz állapotúak vagy üresek a vályog- vagy félig vályogházaik, ezért késik évek óra nemhogy a nagyobb felújítás, hanem egy egyszerű tisztasági festés is, vagy ablakcsere. Ezért dőlt meg a ház tetején a kémény, ezért potyognak a cserepek, egyenetlen a járda, s ezért a közeli erdőben összeszedett gallyakkal gyújtanak be az otthoni kályhába. Többen erő, erőforrás és anyagiak híján nem tudják rendben tartani portájukat és házuk környékét, ezért nem vásárolnak százezrekért dísztuját, japán juhart vagy leandereket, de muskátlit sem a párkányra. Nem csak szegénység van itt, de ezzel együtt a szegénységszag is mindent átjár.
Ide felületkezelésként nem muskátlikat és kertrendezést kellene elsősorban önkormányzatilag elrendelni. Hanem munkahelyek, megélhetés, elérhető szolgáltatások és tisztes nyugdíj kellene, hogy senki ne szenvedjen hiányt a legalapvetőbb dolgokban. El lehetne azon is vitatkozni, hogy kinek mi a dolga. S akkor mondhatnánk, hogy a kerékpáros túraközponttól kezdve az ipari parkon át az élményparkig bezárólag annyi mindent álmodtak ide, próbált megvalósítani még országgyűlési képviselőként a most bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt a Fővárosi Törvényszéken folyó perben vádlott Simonka. És mi valósult meg ezekből?
Nem megkérdőjelezve Simonka jószándékát, de önkormányzati rendeletbe foglalt elképzelése egy helyben megvalósítandó szép, rendezett osztrák faluról minden elemében fantazmagória. Ha tudja, az a baj. Ha nem, az.
