Becsempészték magukat - Farkasok Észak-Magyarországon

Ismét farkasok élnek bizonyos erdeinkben. És úgy tűnik, jól vannak.

Az utóbbi hónapokban két nemzeti parkunk is a ragadozók boldog családi életéről tanúskodó videókat hozott nyilvánosságra. Már korábban is nyílt titok volt, hogy az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága (ANPI) területén farkasok élnek, sőt, megfordulnak a szomszédos Zempléni-hegységben is, s terjedésüknek csak a fragmentált, mozaikszerű élőhelyük és a „foltok” közötti mozgáshoz szükséges ökológiai folyosók szűkössége szabott határt. Most viszont már a Bükkben is megtelepedtek, és úgy tűnik, egyre magabiztosabban ugorják át az emberi tevékenységből adódó akadályokat.

Úgy érezte, szabadon él

Magyarország korábban farkasokkal jól ellátott vidéknek számított, s nem is csupán a történelmi terület magas hegyeinek köszönhetően. Ám a ragadozóktól való atavisztikus (amúgy evolúciós értékkel bíró) félelem, a jószágokat pusztító dúvadak iránti gyűlölet és persze az értékes vadászzsákmány iránti vágy oda vezetett, hogy a múlt század közepére eltűntek Magyarországról. De úgy tűnik, nem végleg. A kilencvenes évek elejétől gyűlnek a bizonyítékok, hogy a farkas visszatelepül az ország északkeleti vidékeire.

Nem bánt az

Nem bánt az

Fotó: wikipedia

Persze ilyenkor leginkább azt kell megvizsgálni, hogy a tekintélyes akciórádiuszú ragadozók csupán a vadászterületükhöz csaptak-e néhány határ menti járást, vagy tartósan letelepedtek, s előfordulnak-e a határtól viszonylag messzebb fekvő régiókban is. Utóbbira a legékesebb bizonyíték az volna, ha kiderülne, hogy nálunk szaporodnak az állatok, és minden jel arra utal, hogy most már ebben sincs hiba. A Bükki Nemzeti Park által közzétett felvételeken játszadozó farkaskölykök látszanak, a szakemberek szerint legalább tíz farkas otthona a hegység, s immár a csapatba tartozik az öt frissen született kölyök is. A családi magazinok legmeghatóbb oldalait idéző narráció szerint már júniusban sejteni lehetett, hogy a nőstény vemhes, ritkábban került a kamerák látóterébe, július 11-én pedig már a játszadozó farkaskölykök is megjelentek a szüleik által használt csapásokon. Pár napra rá kirándulók is találkoztak velük.

Néhány hete az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága is „páratlanul ritka” felvételt tett közzé egy fiatal nőstényfarkasról, melyet még nyáron rögzített az ANPI egyik kameracsapdája, amit a WWF Magyarország és az igazgatóság közötti kutatói együttműködés keretében helyeztek el. A felvételt Szabó Ádám, a park nagyragadozó-kutatója, a magyar farkasok életének avatott ismerője készítette (munkájáról készített korábbi riportunkat lásd: A mi kutyánk kölyke, Magyar Narancs, 2005. szeptember 22.), aki a film közzétételekor arról beszélt, hogy a most lencsevégre kapott fiatal nőstény példánytól sikerült DNS-mintát is szerezniük, így már beazonosítható példányról van szó. Szabóék az önálló identitással is felruházható ordaslányt Zselykének nevezték el, méghozzá azért, mert elsőként egy patak partján találták meg a nyomait, és az ősi magyar női név jelentése éppen ez volna.

A mostani felfedezés túlmutat az egyszeri szenzáción: a kameracsapdák fotóinak és filmfelvételeinek segítségével, illetve a DNS-minták azonosításával nyomon követhetővé válnak a hazánkban élő farkasok, képet alkothatunk a falkák összetételéről és a rokonsági viszonyaikról is. De a kutatók szerint nem csupán tudományos értékű informá­ciót szolgáltat a farkasreality. Hasznos lehet a még mindig meglehetősen gyakori illegális kilövések elleni harcban is, hiszen az így nyert adatok, minták segítségével visszakövethetővé, azonosíthatóvá válnak az orvul elejtett példányok. Emellett a nem mindig kellőképpen felkészült nagyközönség szemléletét is formálni kell, például azzal, hogy elmagyarázzák: a hazai erdők egészsége szempontjából is nélkülözhetetlen a nagyragadozók diszkrét jelenléte, no meg annak megfigyelése. Az efféle közlemények visszatérő fordulata, hogy Magyarországon a farkas kilövése bűncselekmény, amiért akár 8 év szabadságvesztés is kiszabható, és a tapasztalat szerint az ilyen tilalomfákra akkor érdemes rámutatni, ha rendszeresen semmibe veszik őket. Az viszont mindenképp biztató, hogy az ANPI és a WWF által kihelyezett kameracsapdák mellett egyre több helyi vadász észlelése is segíti a megfigyelést. Az elmúlt években kialakult egyfajta együttműködésen alapuló informá­ció­csere, melynek eredménye­kép­pen a helyi vadászok megosztják farkasészleléseiket az ANPI kutatóival, és így maguk is bekapcsolódnak a ritkaságnak számító nagy­ragadozók hazai kutatásába.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Szemtől szemben

A kutatók mellett mások is szembetalálkozhatnak a mesék lapjaiból ismét erdeink közepére került ragadozókkal. Az egyszerű kirándulókat igyekeznek is megnyugtatni, hogy a farkas félénk, vagy fogalmazzunk úgy, joggal óvatos állat. Ha érzékeli jelenlétünket, általában előbb old kereket, mint hogy közel mehetnénk hozzá, esetleg pánikszerűen elrohannánk. Ám ha valamiért mégis a közelébe enged, akkor se éljünk a lehetőséggel! Végül is ragadozóról van szó, s kis valószínűséggel vele is előfordulhat, ami a rókákkal, aranysakálokkal vagy kóbor kutyákkal: ránk is veszélyes kór­okozót hordoz (ne adj’ isten, a veszettség vírusát). A farkasbetegségek leginkább azok, amelyek kutyáinkra is végzetesek, például találtak már szopornyica (vírus okozta, több szervet is megtámadó lázas betegség) által halálosan megfertőzött farkaskölyköt is.

Közismert, hogy a farkas a domináns pár (alfa-hím és alfa-nőstény) által vezetett falkában él.
A szigorú s a folytonos rivalizálás által formált hierarchia szerint működő csapat fejlett szociális intelligenciát, jó problémamegoldó képességet és a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó viselkedést követel. (Ebből is látható, embertársaink jó része már a selejtezők első körében kiesne, és hierarchikus szervezeteinknek lenne mit tanulniuk tőlük.) Vadászni is falkában szoktak, ami az erdeinkben tapasztalható jelentős vadgazdagság mellett korántsem a mi testi épségünket fenyegeti. A farkasok zsákmányolása – bár étlapjukon a falkában elejthető nagy testű növényevők mellett kisebb rágcsálók is szerepelnek – leginkább a környékükön tevékenykedő vadásztársaságokat idegesíti. Nemcsak az jelent gondot, hogy mennyit dézsmálnak a saját tulajdonuknak tekintett vadállományból, de az is, hogy jelenlétük megzavarja a szagukat érző nagy testű növényevők viselkedését. Pár éve lehetett olvasni, hogy a farkasok elrontják a vadászatot, „megtörik a szarvasbőgést”. És bár az aggteleki együttműködés biztatónak tűnik, nyilván nem lesz egyszerű rávenni a vadászokat, hogy osztozzanak a zsákmányon a náluk némileg kisebb, bár jó étvágyú és csapatban hatékony ragadozókkal, s azokat ne tekintsék elejtendő prédának – a törvényi védelem dacára korábban több ilyen ügy is elsikkadt. A vadászok a szezonban számolatlanul lövik le az erdőn, mezőn eléjük került kutyákat, s az ilyenkor „véletlenül” elejtett farkas miatt sem fogja senki feljelenteni magát. A ragadozók jelenléte kellemetlenül érintheti a környékbeli gazdákat is (ami hasonlít az áttévedő, esetleg már rendszeresen nálunk kóborló medvék jelentette gondokhoz), habár az állatállományban keletkezett károkért gyakrabban lehet más kutyaféléket (például elkóborolt kedvenceinket) hibáztatni. Konkrét farkaskárokat nem jelentettek mostanában, de erre is fel kell készülni a közeljövőben. No meg arra, hogy az ilyen ügyeket némely elvetemültek a ragadozó madarak ellen alkalmazott mérgezett csalis módszerrel próbálják megoldani. Végül szólni kell arról is, hogy a farkasok által lakott magyarországi zónában sem ismeretlen a hagyományos, szinte eszköztelen orvvadászat. A csapdákba bekerülhet és el is pusztulhat a táplálékként amúgy értéktelen, legfeljebb kacagánykészítésre alkalmas ragadozó, és ilyen esetben is hasznos lehet, ha gondosan monitorozzák az állományt.

Neked ajánljuk