Megtudtuk: a fideszes polgármester jelentette fel rémhírterjesztésért a gyulai ellenzékit - Frissítve!!!

Kis-Magyarország

Még április 20-án tett feljelentést Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármester Csóka-Szűcs János helyi ellenzéki aktivista ellen, akit szerda hajnalban rendőri akció keretében állítottak elő, utóbb azonban a Gyulai Járási Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Ígérete ellenére Görgényi nem válaszolt kérdéseinkre, hanem közleményt adott ki. Frissítve!

 


Napokig nem lehetett tudni, hogy pontosan ki hívta fel a figyelmet arra a Facebook-posztra, amire hivatkozva a rendőrség rémhírterjesztés gyanújával bevitt egy férfit Gyulán. Furcsa volt, hogy a bejegyzésre egyáltalán felfigyelt a rendőrség - így Gyulán szinte mindenki biztosra veszi, hogy volt feljelentő, aki a posztra felhívta a nyomozók figyelmét. Hétfőn pedig arra is fény derült, ki volt az.

 

A Narancs.hu számolt be elsőként arról, hogy múlthét szerda hajnalban közel tucatnyi rendőr vonult ki Csóka-Szűcs Jánoshoz, aki a gyulai Kossuth Kör elnökeként és a Momentum tagjaként ismert helyi ellenzéki hangadó. Rémhírterjesztés gyanúja miatt házkutatást tartottak a házában, lefoglalták a számítógépét és mobiltelefonját, majd rabosították és kihallgatták. Négy óra múlva úgy engedték el a mozgássérült férfit, hogy nem vitték haza, gyalog, nagy sokára ért otthonába.

Odacsaptak

Csóka-Szűcs János és a képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság panasszal élt a gyanúsítás ellen, a gyulai aktivista a Narancs.hu-nak adott interjújában azt mondta, nincs kétsége, hogy így akartak ráijeszteni. Az erődemonstrációnak beillő rendőri akció óriási hullámokat keltett, az Európai Parlament Magyarországról szóló csütörtöki vitájában is többször szóba került. Itthon vezető hír lett, a legnagyobb európai újságok, így a Le Monde és a Guardian, valamint az európai hírcsatorna, az Euronews is foglalkozott az esettel.

Csóka-Szűcsöt meglepte a feljelentő személye

Csóka-Szűcsöt meglepte a feljelentő személye

Fotó: A szerző felvétele

Újra behívták

Múlthéten még az érintett is úgy tudta, hogy egy március 20-i posztja miatt vitték be. Ebben tényként rögzítette, hogy a koronavírus elleni küzdelem jegyében hány ágyat szabadítottak fel a helyi kórházban megjegyezve, hogy ezek üresen állnak.

Ugyanakkor érthetetlen volt, hogy miért vették el és miért nem adták vissza rögtön a kihallgatás után Csóka-Szűcs János számítógépét és mobiltelefonját. Hiszen az érintett elismerte, hogy az Fb-bejegyzést ő tette, ezen nem volt mit nyomozni.

Csóka-Szűcs hétfő kora délután arról tájékoztatta a Narancs.hu-t, hogy behívták a városi kapitányságra és öt nap után visszakapta a mobilját és számítógépét, valamint azt is közölték vele, hogy ki és miért jelentette fel.

Azt az ellenzéki aktivista sejtette, hogy kormánypárti körökből szóltak a rendőröknek, de amit ma megtudott, arra nem gondolt volna. Ugyanis kiderült: a feljelentő maga Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere volt. A feljelentést a posztolás napján, április 20-án tette a városvezető.

A kifogásolt poszt

A kifogásolt poszt a rendőrségi aktában

Fotó: narancs.hu

Azt állította, hogy a „felhívás valótlan tényeket tartalmazó híresztelést valósít meg. Ezért alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, illetve alkalmas a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.” (A katasztrófavédelmi törvény szerint a védekezésért helyben a polgármesterek a felelősek, ezek szerint Görgényi úgy érezhette, hogy Csóka-Szűcs mondata akadályozza őt a védekezés megszervezésében - a szerk.) Görgényi arra kérte Kolysza Zoltán gyulai rendőrparancsnokot, vonja felelősségre az elkövetőt.

Az viszont továbbra sem világos, hogy a feljelentés és a házkutatással és rabosítással járó intézkedés között miért telt el 23 nap.

„Embertelen ágyfelszabadítás”

A feljelentésből az is kiderül, hogy nem azért a posztért vitték be, amiről korábban szó volt. Egy másik szúrt szemet Görgényinek, amit szintén április 20-án tett közzé a Facebookon Csóka-Szűcs. Egyébként ez is kórházakban történt ágyfelszabadításról, annak embertelenségéről szól. A városvezetőnek azzal volt baja, hogy az aktivista megjegyezte: az intézkedés „valójában haldokló betegek, magatehetetlen idősek és rehabilitációra szoruló sérültek hazaküldését jelenti.”

A feljelentés

A feljelentés

Fotó: narancs.hu

Mint arról beszámoltunk, a Gyulai Járási Ügyészség ezt nem tartotta törvénysértőnek és még a múlt pénteken helyt adott annak a panasznak, amit a gyanúsítással szemben Csóka-Szűcs és jogi képviselője benyújtott a vádhatóságnak. Így megszüntette a büntetőeljárást.

Kártérítési igény

Csóka-Szűcs most azt mondta a Narancs.hu-nak, hogy sem az előállításakor, sem a rendőrségi kihallgatásakor nem közölték vele, pontosan melyik Fb-bejegyzésről van szó. Csupán annyit mondtak, hogy „tudnia kell, melyikről van szó.” A gyulai ellenzéki aktivista jelezte, ez a bejegyzése is a valóságot tükrözte.

Ezért is kártérítési igénnyel lép fel, és az összeget jótékony célokra fogja felajánlani. Emellett a Narancs.hu-nak azt mondta: csodálkozik, hogy a polgármester maga tett feljelentést. Szerinte "ügyetlen volt" az egykor ügyvédként praktizáló, az eljárásrendet ismerő politikus, hiszen megtehette volna, hogy - idézzük Csóka-Szűcsöt - "valamelyik mamelukjára bízza a feladatot". Magyarán minimum sejtenie kellett, hogy ki fog derülni, ő lépett az ügyben.

Orbán és Görgényi: romló pozíciók?

Orbán és Görgényi

Fotó: Görgényi Ernő/Facebook.com

Az ügyben kerestük a feljelentőt, Görgényi Ernő gyulai polgármestert, amint válaszol, közreadjuk mondandóját.

Görgényi Fb-bejegyzése

„Önök szerint az rendben van, hogy az ellenzék következmények nélkül terjeszthet nagyüzemben hazugságokat? Az rendben van, hogy egy gyulai ellenzéki politikus szándékosan rossz hírét kelti a gyulai kórháznak és dolgozóinak? Az rendben van, hogy gyulai ellenzéki politikusok valótlan híresztelésekkel riogatják a gyulai embereket? Megy itt a cirkusz, zajlik a médiakampány, most éppen én vagyok célkeresztben, tegyük tisztába a dolgokat! Az alábbi közleményt juttattam el az érdeklődő újságíróknak” – írja friss Fb-bejegyzésében Görgényi Ernő gyulai polgármester.

„Valójában haldokló betegek (…) hazaküldését jelenti” – ezt posztolta Csóka-Szűcs János április 20-án a gyulai kórház járványkórházzá alakításáról.

Görgényi (jobbról) a gyulai kórházban a kormánymegbízottal, a főigazgatóval (balról) és a katonákkal

Görgényi (jobbról) a gyulai kórházban a kormánymegbízottal, a főigazgatóval (balról) és a katonákkal

Fotó: Görgényi Ernő/Facebook.com

„Rengeteg kétségbeesett gyulai ember keresett meg április 20-án azzal a kérdéssel, hogy igaz-e, hogy a gyulai kórházból haldokló betegeket küldtek haza? Több megkeresésből kiderült, hogy ez a lakossági aggodalom Csóka-Szűcs János azon posztján alapul, melyben azt állította, hogy a kórházi ágyak felszabadítása „valójában haldokló betegek, magatehetetlen idősek és rehabilitációra szoruló sérültek hazaküldését jelenti”.

Mivel ez nyilvánvaló hazugság, amely az emberek nagyobb csoportjában nyugtalanság keltésére alkalmas, kéréssel – nem pedig feljelentéssel, ahogyan az a médiában megjelent – fordultam a gyulai rendőrséghez annak érdekében, hogy vizsgálják meg az ügyet.

Az ügy lezárult, a továbbiakban nem kívánok foglalkozni vele.”

Az ígéret ellenére nem kaptunk választ

Mindez azért érdekes, mert a Narancs.hu kora délután kereste Görgényi Ernő gyulai polgármestert. Ekkor csak titkárnőjét értük el, aki később visszahívott, és a városvezetőre hivatkozva kérte, hogy írásban jutassuk el a kérdéseinket, amelyre a városvezető válaszol. Ezt az alábbiak szerint megtettük, de az ígéret ellenére – ahogy Görgényi Fb-bejegyzéséből kivesszük – választ nem fogunk rá kapni.

Ezt kérdeztük a gyulai polgármestertől:

1. Miért gondolta, hogy Csóka-Szűcs János kérdéses posztja megvalósíthatja a rémhírterjesztés törvényi tényállását?

2. Miért gondolta, hogy ez a poszt és az ebben foglaltak bármilyen módon veszélyeztethetik a védekezést és annak hatékonyságát?

3. Kérdésként merül fel, hogy országosan nem űrítettek ki több mint 30 ezer ágyat, s ennek részeként Gyulán csaknem 1200-at?

4. Tud-e arról valamit, hogy a kiürített gyulai ágyakon hány koronavírusos fertőzött beteget ápoltak?

Csóka-Szűcs: a valóságról írtam

Csóka-Szűcs: a valóságról írtam

Fotó: A szerző felvétele

5. Mit gondol arról, hogy a rendőrség szokatlanul nagy erőkkel, a hajnali órákban ment ki Csóka-Szűcs házához, és mindezzel rossz történelmi előképeket idézett? És miként vélekedik arról, hogy a rendőrség az ön jelzése után csak 23 nappal később lépett?

6. Mit szól ahhoz, hogy a történtek másnapján az Európai Parlamentben és a német törvényhozásban is szóba került a gyulai történet, s hogy a legnagyobb európai médiumok is beszámoltak a gyulai eseményekről?

7. Meglepte-e, s ha igen, miért a Gyulai Járási Ügyészség büntetőeljárást megszüntető határozata?

8. Rontja-e polgármesteri megítélését és pártbeli pozícióját egy ilyen sikertelen, de nagy visszhangot kiváltó feljelentése?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.