Rémhírterjesztésért bevitték a gyulai ellenzéki kör helyi vezetőjét, a Momentum tagját

Kis-Magyarország

A gyulai rendőrök szerda hajnalban rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték Csóka-Szűcs Jánost, a Kossuth Kör helyi vezetőjét, a Momentum gyulai tagját. Rabosították, majd négy óra múlva kiengedték – tudta meg a Narancs.hu.

A Gyulai Rendőrkapitányság öt munkatársa két autóval ment ki szerda hajnali 6 órakor Csóka-Szűcs János, a helyi Kossuth Kör elnökének és a Momentum tagjának házához. Itt azt közölték vele és feleségével, hogy rémhírterjesztés bűncselekmény gyanúja miatt előállítják a férfit. Egyben értésére adták, hogy a rémhírterjesztést gyanújuk szerint április 20-án „Gyula cenzúramentes csevegő” nevet viselő Facebook-oldalon közzétett bejegyzéssel. Az intézkedés során a rendőrök házkutatást tartottak és videón mindent rögzítették.

Értesülésünket megerősítette Csóka-Szűcs János és Körömi János, a Kossuth Kör Békés megyei koordinátora is, aki a Narancs.hu-nak elmondta, hogy a történtről haladéktalanul értesítette Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.

Gyulán is tiltakoztak április 20-án

A rendőrség lefoglalta Csóka-Szűcs mobiltelefonját és számítógépeit. A nyomozók által közölt április 20-i időpont azért érdekes, mert ezen a napon tartották Gyulán a dudálós akciót, amelyet Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, illetve a Momentum kezdeményezett. Ezzel a szervezők az embertelen kórház-átszervezés és járványügyi titkolózás ellen tiltakoztak úgy, "hogy azt a budai várba felköltöző Orbán Viktor is meghallja".

Csóka -Szűcs János Cseh Katalinnal akart beszélni

Csóka -Szűcs János Cseh Katalinnal akart beszélni

Fotó: Csóka-Szűcs János/Facebook.com

Ezen a napon Gyulán is csatlakoztak a rendezvényhez és hangosan dudálva nyolc autó háromszor járta körbe a belvárost. Az eseményt megelőzően, majd utána három poszt szólt erről a tiltakozásról a közösségi oldalon.

A gyulai kórház kong az ürességtől

A rendőrségen előállított és rabosított Csóka-Szűcs Jánossal közölték, hogy azt a Fb-posztot hozták összefüggésben a rémhírterjesztéssel, amelyet a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos írt a saját közösségi oldalán, majd ezt egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta Csóka-Szűcs a „Gyulai cenzúramentes csevegőn”. Ez az egy mondat így szólt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” A rendőrség szerint ez a mondattal a Kossuth Kör elnöke „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.”

Az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette a Kásler Miklós, és valóban közel 1200 ágyat várta üresen a vírusos betegeket. Ám ahogy április 20-án, úgy ma is kong az ürességtől a gyulai járványkórház, így Csóka-Szűcs János nem érti, mit veszélyeztetett volna, amikor az igazat írta meg.

Végül négy óra hosszáig volt a rendőrségen. Azt követően engedték ki, hogy az őt kihallgató nyomozó megkérdezte, kivel szeretne beszélni. Ő pedig a Momentum két Európa parlamenti képviselőjét, Cseh Katalint és Donáth Annát nevezte meg, s mindvégig ragaszkodott ügyvédhez. A mozgássérült Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség nem vitte haza.

A gyulai Kossuth Kör tagjai Márki-Zay Péternél, Csóka-Szűcs (jobb szélen)

A gyulai Kossuth Kör tagjai Márki-Zay Péternél, Csóka-Szűcs (jobb szélen)

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook.com

Márki-Zay Péter: politikai célokra használják!

„A járvány elleni védekezés politikai célokra használják ki, ami felháborító. Orbán Viktor azt mondta, amikor a korlátlan felhatalmazást megkapta, hogy majd amikor visszaadja, akkor az ellenzéknek bocsánatot kell tőle kérnie. Éppen fordítva áll a helyzet, neki kell a magyar társadalomtól elnézést kérnie az embertelen egészségügyi átszervezésekért. A miniszterelnöknek tudnia kell, a korlátlan felhatalmazás korlátlan felelősséggel is jár. A gyulaiak pedig felelős állampolgárként a kormányzati ámokfutás ellen tiltakoztak április 20-án” – mondta a Narancs.hu-nak Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az esetet kommentálva.

Az ügyben megkerestük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Amennyiben válaszuk megérkezik, közöljük.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.