Momó 10 ezer forint perköltséggel jön Lázárnak

  • narancs.hu
  • 2025. február 9.

Kis-Magyarország

Ítélet született a magánvádas perben, amelyet négy járásbíróság is passzolt elfogultságra hivatkozva, és egy ügyvéd sem vállalta a vádlott védelmét a megyében.

Jogerős ítélet született a hódmezővásárhelyi Szabó Margit perében, a Szegedi Törvényszék egy évre próbára bocsátotta és 10 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte a most 76 éves aktivistát.

A per végéről Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester számolt be vasárnap, Momó szabad! címmel a közösségi oldalon.

Szabó Margittal, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnökével szemben Lázár János építési és közlekedési miniszter indított pert magánvádas eljárással, az első tárgyalást 2023 márciusában tartották.  A kormánypárti politikus a 2022-es országgyűlési választási kampány idején terjesztett szórólapok miatt perelt. Szerinte a kiadványok olyan vádakkal illették őt, amelyek becsületsértőek, és nagy nyilvánosság előtt érdeksérelmet okoznak neki. Szabó Margit – akit Momónak neveznek a barátai – azt állította, az általuk terjesztett lapokon közölt információk megállják a helyüket, ezt újságcikkekkel igyekezett bizonyítani. Ugyanakkor azt is kifejtette a bíróság előtt, hogy szerinte egy jogállamban nem neki kellene magyarázkodnia, Lázár Jánosnak közszereplőként el kellene viselnie a bírálatot, különben is, a kormánypárt országszerte sokkal durvább, sértőbb szlogenekkel kampányolt. 

Az eljárás nem ment simán, mert a hódmezővásárhelyi után a szegedi járásbíróság jelentett elfogultságot, majd a makói, később pedig a szentesi is. A szegedi és a szentesi elfogultság azért különös, mert Lázár János országgyűlési képviselői választókerületéhez Hódmezővásárhely és Makó tartozik, Szeged és Szentes nem. Azzal is eltelt az idő, mire a vádlott ügyvédet talált, mivel Csongrád megyében nem akadt, aki elvállalta volna az ügyet. Újsághirdetést is adott fel emiatt, végül a budapesti Matlák Gábor ügyvéd vállalta el az asszony jogi képviseletét.

Csongrádon tárgyalták végig elsőfokon az ügyet, és az ítélet elmarasztalta Szabó Margitot, erről a Promenád24 is beszámolt. Két év próbára bocsátás volt a főbüntetése. Lázár János súlyosbításért fellebbezett. A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék két évről egy évre csökkentette a próbára bocsátás időtartamát, és arra kötelezte az aktivistát, hogy fizessen 10 ezer forintot Lázár Jánosnak, megtérítve a büntetőeljárás költségét.

„Momó tehát szabad! Február 12-én kap nyugdíjat és megígérte, hogy első útja a postára vezet, és rózsaszín csekken fogja feladni a pénzt Lázár János címére” – írta Márki-Zay Péter.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.