Trafóház a kerékpárút közepén – bíróságon az egyszerre szomorú és nevetséges zsadányi bicikliút-építés

Kis-Magyarország

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon keresi az igazát a zsadányi önkormányzat, miután a három ütemből álló kerékpárút projektjének első szakasza óriási csúszás után még ma sem készült el. Sőt, egyesek megbotránkozását, mások élcelődését kiváltva a bicikliút közepén ma is trafóházat és villanyoszlopokat találni. A helyszínen kiírták: a kerékpárúton kerékpározni tilos.

Három ütemben, három szakaszon, három pályázati kiírásban hirdették meg tavaly és tavalyelőtt, hogy a községen belül – egy nagyobb projekt részeként – kerékpárutat építenek a Békés megyei Zsadányban. A bicikliút része lesz a környező településeket összekötő közlekedési útvonalnak. Az első két ütem szakaszainak megvalósítására a Települési és Térségi Operatív Programból (TOP), míg a harmadikra a Magyar Falu Programból nyert forrást az önkormányzat, azaz java részt EU-s fejlesztési pénzekről van szó. Bár ma már kétezernél is kevesebben élnek a településen, de a legtöbben kerékpárral közlekednek, így az új útnak fontos szerepe lesz a közlekedésbiztonság és a községi infrastruktúra szempontjából.

Az első két szakasz megépítésére meghívásos pályázatban választotta ki a kivitelezőt a település önkormányzata. A munkát mindkét esetben a budapesti központú, de békéscsabai telephellyel rendelkező Laurus Duo Kft. nyert el. Az első ütem a Zrínyi utca és a sporttelep között készült volna el. 2020. december közepén hirdetett eredményt az önkormányzat, s ennek nyomán 2021 márciusában azzal vette át a területet a Laurus Duo Kft., hogy kilenc hónap alatt, 2021 decemberére végeznek a munkával. Az első ütem bekerülési költsége közel bruttó 94 millió, míg a második 12 millió forint lett. Ekkor minden úgy tűnt, sínen van.

 
Fotó: A szerző felvétele

A gondot az jelentette és még jelenti ma is, hogy a kialakítandó kerékpárútnak ezen a szakaszán nem kevesebb, mint 11 villanyoszlopot és egy trafóállomást kell áthelyezni, ugyanis azok mindegyike a bicikliút nyomvonalán áll. Ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, ez a tervezésben, az előkészítésben, a lebonyolításban és a kivitelezésben érintetteknek is feladta a leckét. Ezért a kerékpárút megépítésére előre megszabott kilenc hónap nem volt elegendő, a beruházás nem készült el 2021 végére. Ezért a pályázaton nyertes kivitelező cég és a zsadányi önkormányzat szerződést módosított, amely már azt tartalmazta, hogy a kivitelezési munkák véghatárideje 2022. június vége. Ám a munka akkora sem fejeződött be – sőt, máig sem.

 
Fotó: A szerző felvétele

Dudás Árpád zsadányi polgármester a Narancs.hu-nak elmondta, a kivitelező cég 75 százalékos készültség mellett levonult a területről, és nem fejezte be a beruházást. A településvezető szerint ezért kötbért kell majd fizetni a kivitelezőnek. A „végeredmény”, a szemünk elé táruló látvány egyszerre szomorú és megmosolyogtató. A kerékpárút kialakított, de le nem aszfaltozott szakaszán, a nyomvonalon egymást érik a villanyoszlopok, egy helyütt pedig egy trafóállomás található az út közepén. Ezért több helyen táblák jelzik a bicikliúton, hogy: „Munkaterület! Kerékpározni tilos! Balesetveszélyes!”

 
Fotó: A szerző felvétele

Mindez nem csupán a Békés megyei, hanem az országos sajtó ingerküszöbét is elérte, így az elmúlt időszakban cikkek, beszámolók és televíziós riportok sokasága készült a torzóban hagyott kerékpárútról, amelynek nyomvonalát – elképesztő módon – villanyoszlopok és trafóház keresztezi.

 
Fotó: A szerző felvétele

„A kivitelező cég fővárosi központja miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdeményeztünk pert a Laurus Duo Kft. ellen, most is éppen erről az ügyről tárgyalok az önkormányzat által megbízott ügyvéddel. Ami történt, felháborító. Érvényt szerzünk érdekeinknek és befejezzük a beruházást, de jogi eljárás miatt egyelőre mást nem akarok mondani” – mondta a zsadányi polgármester. A Narancs.hu megkereste a Laurus Duo Kft. képviselőjét, Balog Lajos termelésirányítót, aki közölte, cégük egyelőre nem kíván megszólalni az ügyben.

Más forrásokból azt tudtuk meg, hogy a projekt elhúzódó tervezésekor és előkészítésekor is történhettek hibák és mulasztások, s ezek éppen a villanyoszlopokkal és a trafóállomással függenek össze. Ugyanis más volt az áramszolgáltató öt évvel ezelőtt, amikor megkezdődtek az előkészítéssel és tervezéssel kapcsolatos munkálatok, és más, amikor megkezdődtek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.