Meghalt XVI. Benedek
A volt pápa 95 éves volt. "Személyében korunk legnagyobb katolikus teológusa távozott közülünk" – fogalmazott Erdő Péter.
A volt pápa 95 éves volt. "Személyében korunk legnagyobb katolikus teológusa távozott közülünk" – fogalmazott Erdő Péter.
Katerina Nahorna 24 éves, az orosz invázió első napján családja nélkül hagyta el Kijevet, majd Európa több országában is dolgozott önkéntesként. Jelenleg Spanyolországban segíti menekült honfitársait tolmácsként és nyelvtanárként.
Magyarország egyelőre nem szigorított.
Dmitro Kuleba elmondta, Szijjártó Péter az egyetlen uniós külügyminiszter, akivel a háború kezdete óta egyszer sem tudott egyeztetni.
A vatikáni sajtóközpont már a harmadik közleményét adta ki, miután Ferenc pápa szerdán bejelentette, hogy elődje beteg.
A NATO-tagállamok vezetői közül rajta kívül csak a török elnöknek járt üdvözlet.
Az orosz elnök szerint a két ország együttműködése a nemzetközi színtéren hozzájárul az igazságos világrend kialakításához.
Ezzel lezárult a volt vezető ellen folyó utolsó eljárás is. Összesen legalább 26 éves büntetést szabtak ki rá.
Az ukrajnai háború egyre nagyobb próba elé állítja az orosz-kínai kapcsolatokat.
A kormányzó szerint polgári áldozatai nincsenek a támadásnak.
Megalakult az Őslakosok Minisztériuma Brazíliában, de nem olyan egyszerű leszámolni a Bolsonaro-korszak örökségével.
Egész máshol találta meg a háború bűnöseit Meloni, mint egykori szövetségese, Orbán Viktor.
Moszkva nem hajlandó békét kötni, és ellentmondásos kijelentéseket tesz.
Úgy reagált, hogy a zene a politika felett áll, és ő nem ezt érdemli.