Washington médiakampányának nevezte az ukrán béketervet az orosz külügyminisztérium

  • narancs.hu
  • 2022. december 29.

Külpol

Moszkva nem hajlandó békét kötni, és ellentmondásos kijelentéseket tesz.

Moszkva szerint az ukránok béketerve mindössze „Washington újabb PR-kampánya” – nyilatkozta csütörtökön Marija Zaharova a CNN tudósítása szerint. Az orosz külügyminisztérium szóvívője szerint Ukrajna és a nyugat kijelentései feltűnést keltők, de megbízhatatlanok.

Mindez azután történik, hogy Szergej Lavrov kijelentette, Moszkva nem fogadja el Zelenszkij 10 pontos béketervét, amit a G20-ak találkozóján ismertetett. Ebben nukleáris biztonságot, az oroszok háborús bűneinek kivizsgálását és végső békeszerződést kért, valamint az ukrán területek visszaköveteléséről és a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozásról sem tett le. Zelenszkij tervét Biden elnök is támogatta.

„A legutóbbi képtelen ötletről úgy véljük, ez Washington újabb PR-kampánya, amely a kijevi rezsimet békefenntartónak igyekszik beállítani” – mondta Zaharova. „Eddig szenvedő félnek, majd liberális demokratáknak állították be őket, Európa szabadságáért harcolóknak, most pedig békefenntartóknak.”

Zaharova szerint az, hogy Kijiv csak Oroszország teljes kapitulációja után hajlandó békecsúcsot akar rendezni, mutatja, hogy nem maradt már erejük.

Mindez a magyar miniszterelnök alig egy héttel ezelőtt tett kijelentése szempontjából is érdekes, Orbán Viktor szerint ugyanis „ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz.” A fentiekből azonban úgy tűnik, az oroszokon sokkal több múlik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.