Exportált orbánizmus 2.: Bevált receptek
MTI: Koszticsák Szilárd

Exportált orbánizmus 2.: Bevált receptek

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020.05.06 08:00

Külpol

Az elmúlt években az Orbán-kormány jelentős pénzeket költött a szomszédos országokban élő magyarokra. Riportsorozatunkban annak jártunk utána, hogyan hasznosulnak ezek a hatalmas összegek a határon túl, és a segítségükkel hogyan növeli befolyását a magyar kormány. Két hete Szlovéniáról írtunk, most Szerbia következik, s rövidesen sorra kerül Románia.

A cikksorozat Szlovéniáról szóló részét itt, a Romániáról szólót pedig itt lehet elolvasni.

A népszámlálási adatok szerint a délszláv háború előtt 450 ezer magyar élt a Vajdaságban, míg a 2011-es hivatalos adatok már csak 250 ezer magyart rögzítenek. Forrásaink szerint viszont manapság csupán 150–170 ezer magyar élhet Szerbiában. A drasztikus csökkenést a kivándorlással magyarázzák, amit elsősorban a könnyített honosítás 2011-es megadása indított be.

A magyar útlevél belépő az Euróai Unió munkaerőpiacára, a Vajdaság pedig Közép-Európa egyik legszegényebb régiója, az átlagfizetés 250–300 euró körül mozog. Aki innen elindul, az Németországig meg sem áll. Szinte minden vajdaságinak kiment már valakije Nyugatra; a változás a falvakban a legdrámaibb, sokan elnéptelenedő kistelepülésekről beszélnek. Mindez, szavazóbázisuk gyors ütemű csökkenése miatt, súlyosan érinti a szerbiai magyar pártokat és politikusokat is.

Arról, hogy a vajdasági magyarság száma 200 ezer alá esett, hivatalosan nem beszél senki. A népesség ilyen mértékű csökkenésének ugyanis komoly társadalmi és politikai következményei vannak: ha a kisebbség létszáma bizonyos szint alá esik, az indokolatlanná tesz egy sor nemzetiségi jogosítványt és intézményt.

Média

Ebbe a szűkülő térbe nyomult be az orbáni külpolitika. A Vajdaságban könnyű dolga volt: a helyi magyar politikai elit vezető rétege már 2010 előtt megkezdte az igazodást, ráadásul az utóbbi években a belgrádi politikai változások is kedvezően alakultak a Fidesz szempontjából.

szerb_IMG_6110.jpg

 
Fotó: Keller-Alánt Ákos
 

Pressburger Csaba 2009-ben lett a legfontosabb vajdasági napilap, a Magyar Szó főszerkesztője. „Úgy vállaltam el, hogy a szerkesztésbe beleszólása kívülről senkinek nem lehet, és ehhez is tartottam magam. Egy idő után ez elkezdte zavarni a politikát” – mondta a Narancsnak. Az 1944-ben alapított lap tulajdonosa a magyar kisebbség legfőbb képviseleti szerve, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT). Pressburger főszerkesztőként igyekezett minden politikai kezdeményezésnek teret adni a Magyar Szóban, ami az MNT-t domináló Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) egyre kevésbé tetszett. „Eleinte szép szóval próbáltak hatni rám, hogy mi szövetségesek vagyunk, egy csónakban evezünk. Összekeverték a magyar közösség érdekeit a pártérdekekkel.” A türelem hamar elfogyott Pressburgerrel szemben, az MNT 2011-ben eljárást indított ellene. A főszerkesztő személyéről szóló MNT-gyűlésen Pressburgernek egyedül kellett védekeznie, mert más újság­írót nem engedtek be. „A »vádak« legalább 80 százaléka arról szólt, hogy nem megfelelően tudósítottunk egy VMSZ-hez kötődő sajtótájékoztatóról, vagy nem volt fotó egy átadóünnepségről, ahol VMSZ-politikusok vágták át a szalagot” – idézte fel Pressburger Csaba, akit a többórás ülés végére le is váltottak – hiába szerveztek szimpátiatüntetést a gyűlés idejére az MNT székháza elé. „A szerkesztőség átszervezésére hivatkozva aztán több, hozzám hasonlóan gondolkodó újságírót is partvonalra szorítottak. Fél évvel később jöttek a választások, fontos volt nekik, hogy már egy megszelídített Magyar Szóra támaszkodhassanak a kampányban.” Pressburger szerint ez a terv maximálisan megvalósult, hiszen a kampányidőszakban alig volt olyan nap, amikor Pásztor István VMSZ-elnök ne szerepelt volna a címlapon. A Magyar Szó azóta is lelkesen számol be minden párthoz kötődő eseményről, a kritikus hangok teljesen eltűntek az újságból, a lap egykor jelentős kulturális melléklete pedig az Előretolt Helyőrséghez került. Szerettük volna minderről megkérdezni a Magyar Szó mostani főszerkesztőjét is, ám Varjú Márta a megbeszélt időpont előtt pár órával SMS-ben lemondta a találkozót.

„Pressburger leváltása volt az első szimbolikus momentuma annak, hogy valami megváltozott a vajdasági közéletben” – mondja Gyurkovics Virág újságíró. Ő korábban a szintén MNT-irányítás alatt álló Hét Nap című hetilapnál dolgozott. „Egyszer írtam egy kritikát a Szabadkai Népszínházban látott Andrási Attila-rendezésről. (Andrási Attila miniportréját lásd: A közbátor, Magyar Narancs, 2018. szeptember 13.) Ebben nemcsak a darabot kritizáltam, de kifogásoltam azt is, hogy őt nevezték ki a magyar társulat élére. A kritikám után behívatott az igazgató, és ordítva közölte, hogy nálunk ilyeneket nem lehet megjelentetni. De akkor legalább megtudtam, mik a keretek.” A keretek hasonlóak a többi vajdasági magyar nyelvű sajtóterméknél is.

Amióta bekerült a főbb kábelszolgáltatók csomagjaiba, a Pannon RTV tévéadása szinte minden háztartásba eljut, rádiói pedig két frekvenciát kaptak. Így ez a médium vált az egyik meghatározó csatornává a Vajdaságban. Ez nem kis részben annak köszönhető, hogy a Magyarországról érkező pénzekből sikerült felfejleszteni a technikai hátteret és kibővíteni a stábot. A Pannon RTV a magyar közmédia hivatalos partnere is, amúgy pedig egy olyan magánalapítvány tulajdonában áll, amely az MNT ellenőrzése alá tartozik. A nyomtatott lapokhoz hasonlóan kritikus hangnak nincs helye, cserébe viszont – ahogy egy forrásunk fogalmazott – „az megy, ami Magyarországon. Sikerpropaganda, hogy soha nem volt ennyire jó az itteni magyarságnak. Pásztor, Orbán és Vučić szerepel állandóan.” Más pedig arról beszélt a Narancsnak, hogy olyan vendégeket, akik kicsit is kritikusak a VMSZ-szel szemben, nem hívhatnak be a stúdióba. Radics Viktória vajdasági magyar írónak a szerbiai köztévé magyar stúdiójával voltak hasonló élményei. „Volt olyan műsor, amiből egyszerűen kivágtak. A riporter négyszemközt meg is mondta, hogy azért nem kerülhetek képernyőre, mert a VMSZ ellenzékének számító Magyar Mozgalom felé hajlok inkább.”

Vajdaság Ma az egyik legrégebbi helyi hírportál. Évekig sínylődött, de néhány éve Magyarországról támogatást kezdett kapni, onnantól pedig igazodik az elvárásokhoz. Budapesti tudósítóként azt a Sitkei Leventét alkalmazzák, aki különben a Magyar Nemzet újságírója. Szintén a magyar kormány támogatásával működik a Jó Reggelt, Vajdaság nevű online véleményportál, amely szinte kizárólag álnéven jegyzett írásokat közöl, és az általános sikerpropaganda mellett ez a fő terepe az ellenzék ellen irányuló negatív kampányoknak is. „A kultúra és a sajtó nem önfenntartó egy ekkora közösségben, és ezt maximálisan kihasználja a VMSZ, hogy nyomást gyakoroljon” – fogalmazott Gyurkovics Virág.

Sinkovics Norbert szintén újságíró, de jó ideje már csak szerb nyelvű médiumokban dolgozik. Szerinte a médiatér beszűkülése párhuzamosan zajlott azzal, ahogy a VMSZ kiterjesztette hatalmát a kisebbségi politikában. A szabad sajtó visszaszorult, néhány Facebook-oldal mellett a Családi Kör című hetilap és az online elérhető Szabad Magyar Szó maradtak meg. Ez utóbbi alapításában Pressburger Csaba is részt vett több, a Magyar Szótól eltávolított kollégájával együtt – ma ez a legolvasottabb magyar hírportál a Vajdaságban. „Egy ekkora kisebbség életében hatalmas érvágás, ha elmennek azok, akiknek elegük van ebből az egyszólamúságból. Azt kéne éreztetni, hogy egy olyan közösséghez tartozunk, ahol rendben van másképp gondolkodni, de most ennek az ellenkezője zajlik” – mondta Sinkovics Norbert. Jóllehet, a magyarországihoz hasonló direkt propaganda a vajdasági médiából hiányzik, ezt „pótolja”, hogy a magyar köztévé adásai, a Tv2 és az RTL Klub is elérhető a legtöbb háztartásban, és nagyon sokan is nézik ezeket. Ennek pedig megvan a hatása a vajdasági magyar közösségre is. „A szerb kormány nem folytat olyan migránsellenes propagandát, mint a magyar. Az itteni magyarok nagy része egyetért a határkerítéssel, és ez egyértelműen a magyarországi média hatása. Ezen viszont meg vagyok döbbenve, mert egy kisebbségben élőnek tudnia kell, milyen fontos, hogy érvényesüljenek az emberi jogok” – mutatott rá Sinkovics Norbert.

Politika

A vajdasági magyar politika legnagyobb pártja a Vajdasági Magyar Szövetség, melyet 2007 óta Pásztor István vezet. Míg korábban a VMSZ igyekezett minden magyarországi parlamenti párttal jó kapcsolatot ápolni, ezt a hagyományt Pásztor megtörte, és megszakítva a kapcsolatot a baloldali pártokkal, beállt a Fidesz mögé. „Ez csak részben magyarázható Pásztor személyes motivációjával. Látni kell, hogy addigra teljesen eljelentéktelenedett a magyarországi ellenzék. Mára viszont kialakult az a helyzet, amelyben a határon túli magyar pártok csak akkor működőképesek, ha feltétlen Fidesz-hűségről tesznek tanúbizonyságot” – mondta a Narancsnak Józsa László ügyvéd, aki korábban tagja volt a VMSZ elnökségének. „2010 és 2014 között voltak kritikus hangok a VMSZ-en belül. Voltunk jó néhányan, akik megpróbáltuk szembesíteni az elnököt azzal, hogy az a konfliktusgerjesztő és kizárólagosságra törekvő politika, amit ő képvisel, nem jótékony hatású” – tette hozzá. A szélsőjobboldali Szerb Haladó Párt 2014-es győzelme után ráadásul a VMSZ beállt a kormánypárt mögé annak ellenére, hogy ez a magyarok többségében komoly ellenérzéseket keltett. A párt vezetője ugyanis az az Aleksandar Vučić, aki az elítélt háborús bűnös Vojislav Šešelj támogatója volt. Šešelj nemcsak a horvátokat telepítette volna ki Szerbiából, de a magyarokkal is ez volt a célja – erre pedig a Vajdaságban mindenki emlékszik.

Orbán Pásztor bűvöli

 
Orbán Pásztor bűvöli
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

„Pásztor István egyre több döntési jogkört vont magához, az elnökséget csak látszatnak tartotta meg. Amikor pedig valaki kritizálni merte a döntéseit, azt azonnal kiszorította. Voltak kiabálások is, aztán meg azt vette észre az illető, hogy pár hónapon belül elvesztette minden pozícióját. A VMSZ nem lehet egy családi vállalkozás” – ezt már Maglai Jenő mondta, aki szintén elnökségi tag volt a VMSZ-ben. Utóbbi megjegyzésével arra utalt, hogy a párt alelnöke az elnök fia, Pásztor Bálint, de a vajdasági közéletben fontos szerep jut az elnök élettársának, Lovas Ildikónak is (róla lásd

A kultú­ra­irányítás szürke eminenciása című keretes írást). A belső ellentétek odáig fajultak, hogy a Pásztorral elégedetlenek 2015 nyarán megalapították a Magyar Mozgalmat (MM). „Az alapítás után mind a nyolcvanötünket kirúgtak a VMSZ-ből, ezzel téve egyértelművé, hogy részükről nincs igény a konszenzuskeresésre” – mondta Józsa László. Maglai Jenő, aki szintén MM-alapító, arról beszélt, hogy nem csak a politikusokra nem tartott igényt a VMSZ: „Aki a Magyar Mozgalmat felvállalta, el lett távolítva az állásából, kezdve az újságírókkal a Magyar Szónál. A vajdasági médiába elvétve jutunk be, az MNT-ben még tévedésből sem szavazzák meg a Magyar Mozgalom előterjesztéseit, de a magyar kormány is ignorál minket, pedig többször próbáltuk már felvenni vele a kapcsolatot.” Szerettünk volna beszélni a VMSZ jelenlegi vezetésével is, ám sem Pásztor István, sem Pásztor Bálint nem volt hajlandó nyilatkozni a Narancsnak.

„Azok a minták, amelyek Magyarországon érvényt nyertek, valamiképpen átkerülnek ide, ez teljesen világos. De azt is látni kell, hogy a vajdasági magyar politika harapófogóban van Orbán és Vučić rendszere között. Ők ketten most jóban vannak, de rejtély, hogy miért. Ebből az is következik, hogy a magyar politikum kényszerpályán mozog, Pásztoréknak ebben a környezetben kell túlélniük” – összegezte véleményét a Narancsnak egy társadalomkutató, aki munkahelye miatt név nélkül nyilatkozott.

Gazdaság

„Azt, hogy 2011 után hatalmas ütemben megnövekedett a vajdasági magyarok elvándorlása, hamar észrevette a helyi politika is. Alapvetően erre adandó válaszként a VMSZ kidolgozott egy gazdaságfejlesztési stratégiát” – emlékeztetett Józsa László. Egy másik forrásunk ezt azzal egészítette ki, hogy „kell támogatni a helyi kisebbségi vállalkozásokat, hiszen köztük nincsenek oligarchák, ők nem részei a hatalomközeli szerb korrupciónak – így szükségszerűen hátrányban vannak”. A gyors stratégiaalkotás a VMSZ politikai érdeke is volt, hiszen a Magyar Mozgalom létrejöttekor Pásztorék még nem tudhatták, mekkora konkurensük lesz az új szerveződés. Néhány hónappal az MM megalakulása után Pásztor István és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Budapesten, a Parlamentben jelentette be, hogy a kormány 50 milliárd forintot ad a VMSZ gazdaságfejlesztési programjának megvalósítására. Pásztor a Magyar Szónak ekkor úgy nyilatkozott, hogy a pénzek kiosztására felállítandó alapítvány működése teljes mértékben átlátható lesz, és a pályázatokról a VMSZ-től független szervezet dönt. Mint azóta kiderült, nemcsak az átláthatóság és a függetlenség nem valósult meg, de úgy tűnik, a pénzek szétosztásának elsődleges célja sem a helyi gazdaság fejlesztése és a magyarok Vajdaságban való boldogulásának elősegítése.

Rövid idő alatt, 2016 elejére fel is állt a VMSZ által megszervezett intézményrendszer: ez a Prosperitati Alapítvány. A szerbiai választások előtt ki is tudták írni az első pályázatokat. A VMSZ kezdettől meglehetősen nyíltan kampányol a Prosperitati-pénzekkel. Pásztor István minden nagyobb bejelentésen, átadón jelen van – az alapítvány fotógalériáját nézegetve nehéz elhinni, hogy nem a VMSZ pártrendezvényeit látjuk. Pásztor fellépéseiről beszámol az áramvonalasított helyi magyar média; ezekben a VMSZ elnöke arról beszél, hogy végső soron neki és a pártjának köszönhető, hogy ekkora összegek érkeznek a Vajdaságba. A Prosperitati ügyvezetője Juhász Bálint, a VMSZ elnökségi tagja, az alapítvány irodáit VMSZ-es vagy VMSZ-közeli emberekkel töltötték fel – számoltak be forrásaink. Mi négy embert azonosítottunk VMSZ-tagként vagy korábbi jelöltként egy-egy választáson – a függetlenség tehát nem valósult meg.

A Prosperitati az első évben 16,5 milliárd, 2017-ben 23,2 milliárd, 2018-ban pedig már 45 milliárd forintot kapott a magyar kormánytól. Az összeg megugrásának egyik oka, hogy az első évek után alakítottak a pályázatokon. Alapvetően a legtöbb pályázatot – és eleinte a legtöbb pénzt is – magánszemélyek és kisvállalkozók nyerték. Az összeg több mint fele került a mezőgazdaságba, de jutott valamennyi az iparba, sőt fiatal házasok vajdasági házvásárlásának támogatására is futotta a pénzből. Ezek jellemzően maximum 10–15 milliós összegek voltak, de néhányan jóval többet kaptak.

A Prosperitati pályázatain a nagy nyertesek között megtalálni több VMSZ-közeli politikust is. A HVG szedte össze még az alapítvány indulása utáni évben, hogy a VMSZ politikusaival jó kapcsolatban lévő szabadkai nagyvállalkozó, Csákány Lajos 1,5 milliárd forintot kapott több cégével. A volt VMSZ-politikus Zsemberi János ma a magyar támogatásokból élő Topolyai SC elnöke, ő 800 millió forintot nyert első körben. Ugyanennyi pénz jutott a korábban a szabadkai VMSZ-t irányító Bunford Tivadar családjának is. Azt már csak kuriózumként jegyezzük meg, hogy ők mind rajta voltak azon a Prosperitati indulása előtt egy évvel kiszivárgott listán, amelyen olyan VMSZ-es vagy VMSZ-közeli vállalkozók voltak, akik idejekorán bejelentkeztek támogatásért. Józsa László egyetért a vajdasági magyar vállalkozások támogatásának szükségességével, ám a Prosperitati pénzosztásainak módjával nem. „A pályázatok jelentős része egyáltalán nem céloz munkahelyteremtést. Míg a támogatások jelentős része a mezőgazdaságba került, addig a vajdasági magyarok legfeljebb 10 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A Prosperitati töredékében sem tudja ellensúlyozni az elvándorlást.”

 

A harmadik pályázati körben már változtatott a Prosperitati, és elsősorban arra hirdettek pályázatokat, hogy a mezőgazdasági vállalkozók agrárintegrátorokhoz tudjanak csatlakozni. Az integrátorok teljes szolgáltatást nyújtanak a gazdálkodóknak: adnak alapanyagot, vetőmagot a gazdáknak, felvásárolják a késztermékeket (ehhez elvárják a minőséget), és hosszú távú szerződéseket kötnek a gazdákkal. Az utóbbi időszakban tehát a támogatások mint­egy fele arra ment el, hogy a gazdákat felkészítse arra, hogy megfeleljenek az agrárintegrátorok követelményeinek. „Az integrátorok monopolhelyzetbe kerülnek a Prosperitati-támogatottak körében, ahogy megvannak a kiválasztott beszállítók az eszközbeszerzések terén is. Ennek következtében a Vajdaságban is kialakul egy olyan klientúrarendszer, amelynek a léte megkérdőjelezhető” – fogalmazott Józsa László. „A rendszer hátránya, hogy aki leszerződik egy integrátorral, az hosszú távon kiszolgáltatottá válik” – mondta Gyurkovics Virág, aki újságíróként sokat foglalkozott a Prosperitati ügyeivel. „A Vajdaságban nem volt olyan agrár­integrációs cég, amely a Prosperitati követelményeinek megfelelő precíziós gazdálkodásban segíteni tudott volna. 2017-ben azonban a KITE felvásárolt egy kéthektáros telket Topolyán, hogy oda felépítse központját”.

A KITE agrárintegrátor cég Csányi Sándor tulajdona, de a magyar nagyvállalkozó más fronton is profitál a Vajdaságba érkező magyar pénzekből. A Prosperitatin keresztül ugyanis nemcsak közvetlen támogatáshoz, de kamattámogatott hitelhez is lehet jutni. A hitelt pedig a Vojvođanska banka, az OTP szerbiai leányvállalata nyújtja. „Konkrét visszaéléseknek nincs nyoma – mondta Gyurkovics Virág –, ahogy annak sincs, hogy csak VMSZ-közeli vállalkozók jutnának támogatáshoz a Prosperitatitól. Adathoz jutni viszont nem lehet az alapítványtól. A Prosperitati ugyanis csak a nyertesek nevét hozza nyilvánosságra, azt nem tudni, ki pályázott, és pontosan milyen szempontok alapján döntenek a pénzekről. Az adatigényléseket a Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal utasítja el, hogy forduljak a Prosperitatihoz. Az viszont egy magánalapítvány Szerbiában, tehát nem kötelesek adatokat kiadni a működésükről. A kör ezzel bezárult.” Többen arra is felhívták a figyelmet: feltűnő, hogy a szerb kormány eddig egy szóval nem kifogásolta, hogy a magyar vállalkozók ekkora támogatást kapnak az anyaországból.

Beszélgetőpartnereink szerint a támogatottakkal szemben elvárás, hogy valamilyen módon kifejezzék hálájukat a VMSZ és a Fidesz felé. „Akik megnyerik ezeket a pályázatokat, azok kötelességüknek érzik nemcsak a Fideszre szavazást, hanem a toborzást is. Azt nem tudom, hogy a manipuláció hogyan történik, de például az én kozmetikusom is kapott pénzt, amiből vett egy házat. Azóta ő és a férje is aktívan részt vettek a VMSZ oldalán a kampányban. Úgy, hogy korábban nem voltak aktívak politikailag” – mondta a Narancsnak Radics Viktória. Minél kisebb településről van szó, ez a nyomás annál erősebb. Józsa László pedig arról számolt be, hogy „a VMSZ aktivistái a kampányidőszakban minden fenntartás nélkül a képébe vágják a választópolgárnak, hogy ha jó volt kapni, akkor most legyen jó szavazatot adni. Így, minden köntörfalazás nélkül közlik.” A 2016-os kvótanépszavazás előtt Bús Ottó, a VMSZ intézőbizottságának elnöke egy lakossági fórumon nyíltan érvelt úgy, hogy „néha vannak pillanatok – és 2016. október 2. egy ilyen pillanat volt –, amikor az embernek egy kicsit vissza is illenék adni azért a sok mindenért, amit kaptunk”. Józsa László szerint „a vajdasági magyarság – ahogy a komplett határon túli magyarság – nem jutott el addig a felismerésig, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzése nem rólunk és nem a mi érdekeinkről szól. Hanem a magyarországi szavazatmaximalizálás célkitűzéseit szolgálja. Ez világosan látszik minden azóta megtörtént választási eseménynél.”

A 2016-os önkormányzati választásokon a Magyar Mozgalom kezdő szervezethez képest viszonylag jól szerepelt, a 67 szabadkai önkormányzati mandátumból 12-t szereztek, és bejutottak a tartományi parlamentbe is. Azóta azonban magasabb fokozatra kapcsolt a VMSZ, és már nemcsak a kézben tartott helyi médiára, a Magyarországról érkező pénzekre támaszkodhat, hanem vezető magyar politikusok támogatására is. A 2018-as nemzeti tanácsi választások előtt tartott ceremónián, amelyen átadták a Prosperitati-támogatásokat, Pásztor mellett Szijjártó Péter külügyminiszter is tiszteletét tette. A VMSZ 2018-ban már 86 százalékot kapott az MM 14 százalékával szemben.

A VMSZ szervezi Szerbiában a helyi magyarok levélszavazását is, egyre nagyobb hatékonysággal: a 2018-as parlamenti választásokra mintegy 40 ezer szavazat érkezett a Vajdaságból, a 2019-es EP-választásokon pedig már vagy 50 ezren szavaztak (a határon túli szavazatok között a Fidesz támogatottsága 90 százalék felett volt). Pásztor István minderről úgy nyilatkozott, hogy „van egy fölépített rendszerünk, amelyik nagyon tekintélyt parancsoló, amelyik nagyon működőképes, amelyik nagyon hatékony, ennek az eredménye az 50 ezer szavazat és az aránylag alacsony érvénytelenségi szám”. Az érvénytelen szavazatok alacsony arányára azért lehet büszke Pásztor, mert a levélszavazás viszonylag bonyolult. Ki kell tölteni egy adatlapot, két külön borítékba tenni a szavazólapot és az azonosító lapot, amit, főleg az idősebbek, könnyen elrontanak. Ám – és ezt is helyi forrásainktól tudjuk – a VMSZ aktivistái házról házra járva lelkesen segítenek kitölteni és postázni a levélszavazatokat. Amúgy Orbán Viktor tavaly egyenesen Szabadkán indította el a Fidesz EP-kampányát, amelynek ottani főszereplője Deli Andor VMSZ-es politikus volt, aki a Fidesz EP-képviselője már 2014 óta. Ő aztán tisztességgel végigkampányolta a Vajdaságot, s minden lépé­sé­ről beszámolt az ottani magyar sajtó. Deli is elsősorban a prosperitatis pénzekkel érvelt a Fidesz mellett, az uniós politika nemigen került szóba a kampányában.

Józsa László szerint a Vajdaságban is olyan rendszer alakult ki, mint Magyarországon: aki jóban van a politikai vezetéssel, az prosperál, aki pedig nem, annak annyi. „Ez egy kis közösségben még veszélyesebb, mert nem nagyon vannak menekülési útvonalak.” Mások arról beszéltek, hogy a VMSZ annyira bebetonozta magát, hogy nincs alternatívája, ami több szempontból is veszélyes. „A vajdasági magyarság kiszolgáltatottá vált. Ha nem lenne a magyarországi támogatás, összeomlana a tájékoztatás, az intézményrendszer és a gazdaság is. Mert nincs szakmaiság sehol, a sógor-koma kapcsolatokra épül itt minden.”

A kultúrairányítás szürke eminenciása

Vajdasági beszélgetéseink során rendre előjött Lovas Ildikó neve, az író-műfordító az utóbbi években már inkább kultúrpolitikusként dolgozik. Előbb Szabadka művelődési tanácsosa volt, jelenleg tagja a VMSZ-nek, és ő a Magyar Nemzeti Tanács művelődési tanácsosa is. Nem mellesleg Pásztor István élettársa és a vajdasági „kultúrairányítás szürke eminenciása”. Forrásaink szerint ő tartja a kapcsolatot a szerkesztőségekkel a politika részéről, rajta keresztül intézik a „kéréseket”. A Magyar Mozgalom alapítói közül többen is említették, hogy az ő konfliktuskereső magatartása és az általa gerjesztett ellentétek is nagyban hozzájárultak a szakításhoz.

Lovas lett a vezetője a magyar kormány támogatásaiból 2017 végén alapított Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központnak (VM4K) is, amely a Szekeres László Alapítványon keresztül gyakorlatilag az MNT kezében van. A VM4K azonnal kapott 400 millió forintot a Szabadka központjában lévő műemlék Donát Mór-ház megvásárlására és felújítására. Hogy azóta mennyi jutott a VM4K-nak Magyarországról, nem tudni, mert a pénzek nagy része az MNT-n keresztül érkezik. A VM4K szervez képzéseket, gyerekprogramokat, vannak koncertek és közéleti előadások, valamint kutatásokat is végez a vajdasági magyarság körében (például hogy képet kapjanak a helyi magyarság „gondolkodásáról, irányultságáról, kulturális fogyasztásáról”). Ahogy a vajdasági kulturális életet ismerő forrásunk fogalmazott, az intézmény valódi feladata, hogy „a pénzeket meg a gondolkodást megfelelő irányba terelje. Oda csak a Fidesz-elkötelezettségű embereket engedik be.” Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor végigböngésztük a Donát Mór-házba meghívott előadókat: Demeter Szilárd „író, filozófus, rockzenész”, Szájer József „európai parlamenti képviselőjelölt, alkotmányjogász”, Deli Andor, Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató Intézet főigazgatója, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és kormánypárti főcivil, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel a Nézőponttól, Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet kutatója, aki Kereszténység végveszélyben: Európa, Közel-Kelet, migráció címmel tartott előadást.

A cikksorozat Szlovéniáról szóló részét itt, a Romániáról szólót pedig itt lehet elolvasni. A cikk eredetileg a Magyar Narancs nyomtatott kiadásának 2020 február 20-i számában jelent meg. A cikk rövidített formában megjelent a BIRN-en. Ez a cikk a Resonant Voices Initiative in the EU projekt keretében jelent meg, amit az Európai Unió Belső Biztonsági Alapja – Police támogat. A cikkben leírtak semmi esetre sem tekinthetők az Európai Unió hivatalos álláspontjának.

 

 

Neked ajánljuk