A brit kormány következetlenül és aránytalanul korlátozta a nemzetközi utazást
Egy brit parlamenti jelentés szerint.
Egy brit parlamenti jelentés szerint.
De az ukrán miniszterelnök-helyettes azt közölte, hogy nem állapodtak meg erről.
Ez jóval több, mint amit az oroszok becsülnek.
Ez volt az első hivatalos amerikai látogatás Kijevben azóta, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen
A baloldal tud kormányt alakítani.
A szavazatok 57,6-58,2 százalékával választották újra, míg Marine Le Pen a szavazatok 41,8-42,4 százalékát tudhatja magáénak
Az orosz tüzérségi lövedékekből szétszóródó, szöghöz hasonló tárgyak sok civillel végeztek.
Az erdélyi Vaslábon hasonló eset történt, csak azt az állatot lelőtték.
A Marder lánctalpasokhoz használt lőszer ott készül, és Svájc tartja magát ahhoz, hogy konfliktusövezetbe nem enged újraexportálni hadianyagot.
A felderítő repülőgép a közelben volt, amikor az orosz flotta zászlóshajóját ukrán rakétatámadás érte.
Az ukrán elnök az ortodox húsvét alkalmából mondott beszédet a kijevi Szent Szófia székesegyházban.
Néhány hete a nő arról posztolt, mennyire boldog újdonsült anyaként.
A döntés egyaránt vonatkozik a civil és a katonai gépekre.
Az előrejelzések szerint önállóan egyik párt sem tud majd kormányt alakítani.