Ma eldől, hogy Macron vagy Le Pen lesz Franciaország elnöke
Valamennyi felmérés Macron győzelmét vetíti előre.
Valamennyi felmérés Macron győzelmét vetíti előre.
Halálos áldozatok is vannak, sok a sebesült is a fekete-tengeri kikötővárosban.
Az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért Szijjártó szerint most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.
A volt szlovák miniszterelnököt és belügyminiszterét bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel is vádolják.
A tilalom az ortodox húsvétvasárnapra virradó éjszakát érinti.
De az olyan tartalmakat is korlátozni fogják, amelyeknek súlyos következményei lehetnek a felhasználók fizikai vagy mentális egészségére.
Harminchárman meghaltak. Ezt a merényletet még senki sem vállalta magára, a csütörtöki robbantásokat az Iszlám Állam követte el.
Oroszországban törvénymódosításra készülnek, hogy ezeket a gyerekeket könnyebb legyen örökbe adni – hangzott el az Európai Parlament két szakbizottságának együttes ülésén.
És ukrán katonákat képeztek ki a nehézfegyverek használatára.
A Donyec-medencét és Dél-Ukrajnát teljes ellenőrzés alá akarják vonni az oroszok.
Az ukrajnai közlések szerint a harminc méter hosszú árokba a lemészárolt mariupoli polgárokat temethették.
Rilov részt vett egy a háborút támogató moszkvai felvonuláson.
A tető is beomlott, a tűzben heten meghaltak.
A Nemzetközi Valutaalap szerint 2024-re Indonézia gazdasága kerülhet Oroszország helyére a listán.