Külpol
Az Európa Tanács és az Európai Parlament sem nézi jó szemmel a lengyel igazságszolgáltatás szétverését
Orbán cimborái nyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság tagjait, hogy a saját embereiket ültethessék a helyükre.
Az emberi jogokért kiállni Törökországban bűncselekmény: már vádat is emeltek az Amnesty helyi igazgatója ellen
Állítólag terrorszervezet nevében követett el bűncselekményt, bár nem volt a tagja.
Megvan a csodafegyver a migráció ellen: az EU lecsapna a líbiai gumicsónakexportra
Ezt határozták el az uniós külügyminiszterek.
Izrael cserbenhagyta a Mazsihiszt a Mazsihisz szerint
A magyar kormány Soros Györgyöt kipellengérező plakáthadjáratának elítélésében.
Mi a jövő héttől újra megpusztulunk a hőségtől, de Chilét éppen megbénítja a hó
Ne sírjunk majd, amikor ömlik rólunk a víz. Van, aki éppen a havazás miatt mérgelődik.
Hivatalos: Bill Clinton exelnök a legnagyobb troll a világon
Donald Trump kismiska hozzá képest.
Erdoğan, a nagy barát ölni akar
Orbán Viktor hőn szeretett haverja üzenetet küldött népének. Vagyis inkább behatolt a telefonjukba.
Annyira zsúfoltak a börtönök, hogy inkább előbb kiengedik a román rabokat
Havonta hat napot írnak jóvá annak, aki nyomorog a cellájában.
Közfelkiáltás
Az új köztársasági elnök egy éve alapított mozgalmának óriási sikerét hozta a – szokatlanul alacsony részvétel mellett megtartott – nemzetgyűlési választások első fordulója Franciaországban. A vesztesek a demokrácia végével riogatnak.
„A magyar kormány a diktatúra legsötétebb napjait idéző módszereket használ” – Újabb külföldi szervezetnek lett elege Orbánékból
Ugye mindenki tudja, hogy mi lesz erre a Fidesz válasza?
„Netanjahu ott áll majd a Horthyt dicsérő Orbán mellett”
Ugyanazt mondja az izraeli miniszterelnök, mint az európai szélsőjobb.