Egyre kevésbé szeretik az emberek szegény Donald Trumpot

  • narancs.hu
  • 2017. július 16.

Külpol

Micsoda meglepetés!

Csaknem fél évvel hivatalba lépése után 36 százalékon áll Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, ami csökkenést jelent a korábbi hónapokhoz képest. Ez derült ki a The Washington Post és az ABC News által megrendelt felmérésből.

„Sad. Very sad”

„Sad. Very sad”


Érdekes, hogy három hónappal ezelőtt még a válaszadók 42 százaléka szerint tette jól a dolgát az Egyesült Államok 45. elnöke, mára a többség, 58 százalék helyteleníti, ahogyan Trump kormányoz, közülük 48 százalék azt válaszolta, hogy erőteljesen nem ért egyet az elnök politikájával.

A megkérdezettek szintén 48 százaléka véli úgy, hogy Trump januári hivatalba lépése óta gyengült az ország vezető szerepe a világban, míg 27 százalékuk szerint erősödött.

(ABC News/MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.