Az emberi jogokért kiállni Törökországban bűncselekmény: már vádat is emeltek az Amnesty helyi igazgatója ellen

  • narancs.hu/Amnesty
  • 2017. július 18.

Külpol

Állítólag terrorszervezet nevében követett el bűncselekményt, bár nem volt a tagja.

Vádat emeltek a közelmúltban letartóztatott tíz török jogvédő, köztük Idil Eser, az Amnesty International törökországi igazgatója ellen – írja a civil szervezet közleményében. A vád alá helyezett tíz aktivista közül hatan előzetes letartóztatásban maradnak.

Idil Esert kilenc másik jogvédő mellett július 5-én egy szokványos workshopon tartóztatták le. Közülük négyet ma kora reggel a hatóságok óvadék ellenében elengedtek, de továbbra is nyomoznak ellenük. Mind a tízüket ugyanazzal vádolják: „bűncselekmény elkövetése egy terrorszervezet nevében anélkül, hogy tagjai lennének”.

„Az ügyészeknek 12 napjuk lett volna, hogy kimondják a nyilvánvalót: a tíz aktivista ártatlan. A vád alá helyezésük mutatja, hogy az igazság és az igazságszolgáltatás mára ismeretlen fogalommá váltak Törökországban – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. – A mai nap tanulsága, hogy kiállni az emberi jogokért Törökországban bűncselekmény. Most eljött az igazság pillanata Törökország és a nemzetközi közösség számára: a világ vezetőinek be kell fejezniük a tétlenkedést, fel kell hagyniuk a szokásos megoldásaikkal, és komoly nyomás alá kell helyezniük a török hatóságokat, hogy ejtsék a nevetséges vádat, és azonnal, feltétel nélkül engedjék szabadon az isztambuli 10-eket.”

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”