Azonnal és egy összegben kéri a Fidesz az EU-s pénzeket
Deli Andor fideszes EP-képviselő hétfőn az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága előtt beszélt.
Deli Andor fideszes EP-képviselő hétfőn az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága előtt beszélt.
A világ iparilag legfejlettebb hét állama elkötelezett Ukrajna mellett – közös nyilatkozatot adtak ki az országok vezetői a tanácskozásuk után.
Erről Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője beszélt a nagykövetek előtt.
Főleg Oroszország-ellenes, valamint ukránpárti transzparensekkel tiltakoztak.
Kimaradások vannak az internetszolgáltatásban, a telefonhálózat működésében és az áramellátásban is.
Az irodát a kiterjedt orosz támadás során érte találat. Az épületet a háború kitörése óta nem használják.
Több települést is támadás ért, az oroszok 75 rakétát lőttek ki hétfő reggel Ukrajnára, amelyek közül az ukránok közlése szerint 41-et megsemmisített a légvédelmi rendszer.
A Donyec-medence központi szektorára koncentrálnak, hamarosan betörhetnek Bahmutba.
Négy robbanást hallottak az ukrán főváros központja felől. Az egyik célpont egy vasúti pályaudvar lehetett, míg egy másik az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat székháza.
2014-ben már tartottak egy népszavazást a függetlenné válásról, de akkor Skócia nem szakadt el az Egyesült Királyságtól.
Vasárnap reggel megkezdődött az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6,4 millió embert várnak az urnákhoz.
A város lakott területén lakóházak és utak sérültek meg, 49-en pedig kórházba kerültek.