Kormányalakítás Izraelben - Előre a jóléti Palesztináért!

  • Shiri Zsuzsanna (Jeruzsálem)
  • 2009. február 26.

Külpol

A kilencvenes évek óta egyik Kneszet sem töltötte ki idejét. Ezúttal Olmert korrupciós ügyei, majd Livni koalícióteremtési kudarca vezetett a választóhelyiségekhez, ahol papíron is bebizonyosodott, amit régóta sejteni lehetett, hogy manapság jobbra van a merre. Shiri Zsuzsanna (Jeruzsálem)
A kilencvenes évek óta egyik Kneszet sem töltötte ki idejét. Ezúttal Olmert korrupciós ügyei, majd Livni koalícióteremtési kudarca vezetett a választóhelyiségekhez, ahol papíron is bebizonyosodott, amit régóta sejteni lehetett, hogy manapság jobbra van a merre.

Az elmozdulás - több évtizedes bal-jobb fifti-fifti patthelyzet után - az elmúlt évek történéseiből adódik. Errefelé nem feltétlenül a gazdasági egyenlőtlenségek mentén húzódnak a bal- és a jobboldal ellentétei, hanem hagyományosan a héja-galamb álláspontok körül. A palesztin kérdés békés rendezésének reménye a meghatározó. A gázai történések - a teljes izraeli kivonulás, majd a Hamász hatalomra kerülése, az övezetből indított rakétatámadások, és most a háború - megfosztották az izraeliek többségét abbéli hitétől, miszerint a békefolyamat sikerrel járhat, s a közeli jövőben lehetséges két állam felállítása egymás mellett, jó szomszédságban. Voksaikat most, reményvesztetten azoknak a pártoknak adták, amelyek többé-kevésbé nyíltan hirdetik, hogy sosem lesz béke, hogy hosszú, talán soha véget nem érő háborúsorozatra kell berendezkedni. Vagyis a válság Likud hirdette menedzselésére.

Jól jönne a bal

Izrael történetének tizennyolcadik Kneszetében 65 mandátumot szereztek a jobboldali pártok a 120-ból, s így már a választások éjszakáján nyilvánvaló volt, hogy a jobboldali Netanyahunak a centrista Cipi Livninél jobbak a kormányalakítási esélyei. Hiába lett Livni pártja, a Kadima 28 hellyel a legnagyobb frakció, hiába kapott eggyel több parlamenti széket a Likudnál, végső soron hiába nyerte meg a választásokat. Livni ismét az Olmert visszavonulása utáni alapproblémával szembesült, hogy tudniillik képtelen többségi kormányt alakítani. Ez persze nem akadályozta meg, hogy Netanyahuval együtt és egyszerre jelentse be győzelmét, s szándékát az új kabinet megteremtésére.

Ám csak egy hét kellett szembenézni a realitással, hogy csatát nyert ugyan, de ismét elvesztette a háborút. Simon Peresz Netanyahut bízta meg a kormányalakítással, aki a jobboldali és a vallásos pártok támogatásával néhány napon belül tető alá hozhatna egy szűk jobboldali koalíciót. Ám ő mégis a Kadimához fordult, s nemzeti egységkormányába invitálta a részvételért nagy árat követelő Livnit. Jó előre, a személyes találkozójuk előtt kiszivárogtatta, hogy kész közösen kidolgozni a koalíciós alapelveket, átad két tárcát a három legfontosabból, azaz a rotáción, a kormányfői poszt időszakos cserélgetésén kívül szinte mindenre hajlandó. Netanyahunak ugyanis feltétlenül szüksége lenne egy erős, nála baloldalibb partnerre a következő években várható amerikai nyomás ellen. A jelenlegi koalíció megteremtése tudniillik nem elsősorban Jeruzsálemben, hanem legalább annyira Washingtonban dől el. Az új, Obama-féle közel-keleti stratégia Szíria leválasztására törekszik a "gonosz tengelyéről", s ennek árát Izraelnek kéne megfizetnie a Golán fennsík visszaadásával. A mérsékelt arab államok lecsatlakozásáért ugyancsak Jeruzsálemnek kellene csengetnie: a palesztinok legfőbb követeléseinek legalább részleges teljesítésével, az Annapolisban újrakezdett békefolyamat folytatásával. Márpedig Netanyahu választási kampányában azt ígérte, hogy nem adja vissza a Golánt, hogy nem számol fel ciszjordániai zsidó településeket, s hogy tárgyalások helyett leszámol a Hamásszal. Ha kabinetjének tagja egy centrista vagy egy baloldali párt, ha sikerül nemzeti egységkormányt alakítania, akkor könnyebben mondhat nemet Obamának, mint a tisztán jobboldali koalíció élén.

Livni az első körben elutasította Netanyahu nagylelkű ajánlatát, s az ellenzéki működést választotta. Izraelben a kilencvenes évek óta váltógazdaság van, az előzőleg bukott kormánypárt a következő választásokon győzedelmesen tért vissza - amire okkal építhet Livni is.

Lesz-e jobb?

Csakhogy a Kadima eredetileg a Munkapártból vagy a Likudból jött politikusainak a kormányzati pozíciók igen fontosak, az idővel és a felkínált tárcák számával egyenes arányban növekszik majd a belső nyomás a csatlakozásra. Bársonyszékek hiányában felmerülhet a párt széthullásának veszélye is, hogy ki-ki visszatér a centrumból oda, ahonnan jött. Livni bejelentette, nem kíván fügefalevélként szolgálni egy jobboldali kormányban - mégis adódhat közös nevező. A Kadima az annapolisi békefolyamat folytatásához, a két népnek két államot ígérő koncepció elfogadásához kötötte részvételét; így a tárgyalások folytatásának ígérete nem jelent automatikusan engedményeket. Ugyanakkor azt is megtanulhattuk, hogy évekig el lehet húzni az egyezkedést anélkül, hogy bármiféle egyezményt aláírnának. Ha Livni csatlakozik, akkor a kormányon belül a baloldalt, a tárgyalásokat képviselve bizonyosan átmentheti pártját a következő Kneszetig, és "belülről bomlasztva", az amerikai nyomást kihasználva talán még előrelépést is elérhet a békefolyamatban.

Ha viszont a Kadima elutasítja a koalíciós részvételt, akkor Netanyahu a Kadima "kiszárításához", s egyben kormánya nagyobb legitimitásához felhasználhatja a Munkapártot is, ami csúfos veresége után ellenzéki politizálást ígért, de nem sok keresnivalója van arrafelé, ha ott a Kadima igyekszik kihúzni a választási ciklus végéig. Ehud Barak sikeres honvédelmi miniszter volt, nyilván örömmel maradna a hivatalában, s a szociáldemokraták közt is bőven akadnak politikusok, akik elveiket szögre akasztanák a helyben szokásos miniszteri Volvo kulcsaiért.

A legfontosabb kérdés, hogy a békefolyamat mit várhat a lehetséges koalícióktól. Netanyahu "természetes szövetségeseit", a jobboldali pártokat látva komoly előrelépésre nem számíthatunk. Valószínűleg kormányra kerül a Liebermann-féle nacionalista "Izrael a hazánk" nevű párt, a maga harmadikként szerzett 15 mandátumával. Liebermann az előző ciklusban az annapolisi békefolyamat megkezdése miatt szállt ki a koalícióból, s programja szerint megvonná az izraeli állampolgárságot a zsidó államhoz nem eléggé "hűséges" arab polgároktól. Ugyanakkor tőle nem feltétlenül idegen a "két népnek két államot" koncepció, Palesztinának adna például olyan tiszta arab területeket, amelyek 1948 óta, vagy Kelet-Jeruzsálem esetében 1967 óta Izrael részét képezik - ez ellen persze legjobban az arrafelé élő arabok tiltakoznak. A kisebb vallásos-nacionalista jobboldali pártok elutasítanak mindenféle területi és egyéb engedményt, velük sem lesz épp könnyű dolga Netanyahunak, ha Washington előtt meg akar állni.

Maga a Likud pragmatista. Netanyahu előző kormányzása idején a Wye folyónál megkötött egyezményben behódolt az amerikai nyomásnak, s megegyezett Arafattal; bár legendásan rossz volt a kapcsolata Clintonnal, reálpolitikusként belátta, hogy Izrael létérdeke az amerikai szövetség megőrzése, amiért bizonyos engedmények sem drágák.

Netanyahu most a palesztin válság szinten tartását ígéri, mondván, a jelenlegi egyenlőtlen gazdasági viszonyok közepette nincs esély a megegyezésre. Előrelépni hosszú távon a ciszjordániai gazdaság fejlesztése révén kell, s békét kötni - majdan, sokára - csakis egy gazdagabb, polgáribb Palesztinával lehet. Ám erre a következő négyéves választási ciklusban semmi esély.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.