Külpol

Az Európai Unió megleckéztetése helyett a miniszterelnök nevetségessé tette magát, pártját és országát - így a közvélekedés John Major múlt héten bejelentett együtt-nem-működési politikájáról. A bukásra ítélt kormányfő utolsó kétségbeesett kísérlete Britannia közhangulatának megfordítására egyúttal arról is árulkodik, hogy az egykori birodalom még mindig nem találja valódi helyét Európában.

A Kelet-Ázsiában tartózkodó harminchatezer vietnami menekült fele Hongkongban él; azaz rögtönzött menekülttáborokban, illetve a szigetország börtöneiben - immáron évek óta - a kitoloncolásra vár. Az 1984. december 19-én - még a Thatcher-kormányzat idején - megkötött angol-kínai szerződésbe, mely a gyarmat 1997-es Kínához való visszacsatolásáról rendelkezik, Peking követelésére bekerült, hogy a kérdéses időpontig az angol adminisztráció megszabadítja az országot a menekültektől.

Lapzártakor úgy tudni: a háborús bűnös Radovan Karadzic, az úgynevezett boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke nem vonul vissza, Biljana Plavsic elnökhelyettes csak a nemzetközi küldöttségek elôtt menti ki fônökét, a boszniai szerbek pedig egy újabb népszavazáson tanúsíthatják vezetôjük iránti rajongásukat.

Aprólékos volt a méricskélés, precíz a centizés, a döntés viszont lendületes. Az április 21-i olasz választások gyôztese, a balközép Olajfa-koalíció miniszterelnök-jelöltje, Romano Prodi múlt pénteken, pár órával kormányfôi megbízatásának kézhezvétele után már át is adta Scalfaro államfônek a kabinetlistát. Valószínű, hogy a kormány megkapja a törvényhozás bizalmát, kérdéses viszont, hogy mikor, milyen számlát nyújtanak be ezért a szükséges külsô támogatók.

Sergej Mihalic

Változnak az idôk: egy olyan katonai akció, mint amilyen a Libanon elleni rakétatámadás, valaha sokba került Izraelnek: elôször a renoméja lett oda, aztán számolgathatták a Galileára kilôtt Katyusákat meg a széles nagyvilágban elkövetett merényleteket izraeli és zsidó intézmények ellen. Most meg, mintha a 102, valószínűleg tényleg civil libanoni áldozatot követelô akció hozta volna meg a megoldást.

Híd és kapocs a Nyugat és a Közel-Kelet között, a keleti mediterrán térség Svájca, virágzó üzleti és bankközpont, vallások és kultúrák termékeny együttélése. Ezt remélte az országáról sok libanoni, művelôdve, gazdagodva folyamatosan, egészen a hetvenes évek közepéig. Most pedig már évek óta szinte csak egy-egy Izrael elleni Hezbollah-akció és az ezeket követô izraeli megtorló lépések helyszíneként hallani az országról; az sem világos, létezik-e még valójában, létezhet-e újra valaha is.