Aprólékos volt a méricskélés, precíz a centizés, a döntés viszont lendületes. Az április 21-i olasz választások gyôztese, a balközép Olajfa-koalíció miniszterelnök-jelöltje, Romano Prodi múlt pénteken, pár órával kormányfôi megbízatásának kézhezvétele után már át is adta Scalfaro államfônek a kabinetlistát. Valószínű, hogy a kormány megkapja a törvényhozás bizalmát, kérdéses viszont, hogy mikor, milyen számlát nyújtanak be ezért a szükséges külsô támogatók.

Kellôképpen ellentmondásos ugyanis, amit támogatniuk kell - és a koalíció ebben elsôsorban a jelek szerint ideológiailag nem igazán megújult Kommunista Újjáalakulásra számít. A húsztagú Prodi-kormányban a Demokratikus Baloldal Pártja (PDS) kilenc, reformkommunistából lett baldemokratája kapott tárcát, köztük az évtizedek óta legreformistább kommunista reformer, Giorgio Napolitano. Mellettük viszont a pénzügyi szigor olyan technokrata hívei is ott vannak, mint az eddigi kormányfô, Lamberto Dini és a hozzá hasonlóan szintén bankelnökbôl politikussá lett elôdje, Carlo Ciampi. Az Újjáalakulás-vezér Bertinotti viszont

az árkövetô béralakítás rendszerének visszaállítását (vagyis a programozott inflációt) ígérte választóinak, számára Dini és Ciampi az ôsellenség - hát így kell érteni ezt a támogatást.

A kiélezett döntési helyzetekben - gazdasági kérdések, ahol kizárt, hogy Bertinottiék a kormány mellé állnak - az Északi Liga szavazataira lesz szüksége az Olajfa-koalíciónak. A Liga országosan csak tízszázaléknyi szavazatot kapott, hazai pályán, északon viszont tovább erôsítette pozícióit, és, tekintve, hogy az észak az olasz gazdaság motorja, Umberto Bossi pártjának sokkal nagyobb a jelentôsége, mint a szavazataránya. Ô majd annak a redisztribúciós rendszernek a felforgatását fogja még erôsebben szorgalmazni, amelyben az északról ömlô adók nagy része délre csorog (és folyik szét részben, ki tudja, miféle csatornákon), áttekinthetetlenül. Ha a kormány enged a Ligának, még inkább szembekerül a kommunistákkal, könnyen szétôrlôdés lehet ennek a vége. Ördög, falon.

A Prodi-kormány létrejöttének, összetételének végül is mindenekelôtt jelképes jelentôsége van. Ötven év, hidegháború, pártok, politikusok elhasználódása után elôször került be a klasszikus baloldal az országos hatalomba. És megmutathatja, hogy alternatíva. A másik szimbolikus elem: Antonio Di Pietro politikai fellépése. A milánói ügyész nevéhez kötôdik a

vizsgálatsorozat. Ez vezetett az elmúlt években a sorra robbanó korrupciós botrányokhoz, ahhoz, hogy az eddigi politikai élet elhasználtsága nyílt ténnyé vált. Di Pietro a közmunkákért felelôs miniszter tárcáját kapta. Pontosan ez az a terület, ahol állam és gazdaság, politika és maffia összefonódásai tenyésztek évtizedeken át. Di Pietro, akinek esetleges pártalakítási törekvéseitôl és szavazatelhódításától a választások elôtt egyaránt rettegett baloldal és katolikus balközép, Prodi szándékai szerint személyében hordozza a garanciát: a zsebek és kezek ragacsos játékának most vége.

A kormány centrista technokratáinak meggyôzôdése, hogy Olaszországnak az elsô körben be kell kerülnie az Európai Unió 1999-ben induló egységes pénzrendszerébe, és ha ez meglesz, a baloldal már nem lehet képes a költségvetési fegyelem relativizálására, a költségvetés meg nem lehet engedékeny az esetleg újra vagy netán továbbra is élô, kusza, hátsó pályákról érkezô nyomásokkal szemben.

- kyt -