Libanon mint ország: Van és nincs

szerző
- kovácsy -
publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Híd és kapocs a Nyugat és a Közel-Kelet között, a keleti mediterrán térség Svájca, virágzó üzleti és bankközpont, vallások és kultúrák termékeny együttélése. Ezt remélte az országáról sok libanoni, művelôdve, gazdagodva folyamatosan, egészen a hetvenes évek közepéig. Most pedig már évek óta szinte csak egy-egy Izrael elleni Hezbollah-akció és az ezeket követô izraeli megtorló lépések helyszíneként hallani az országról; az sem világos, létezik-e még valójában, létezhet-e újra valaha is.

Híd és kapocs a Nyugat és a Közel-Kelet között, a keleti mediterrán térség Svájca, virágzó üzleti és bankközpont, vallások és kultúrák termékeny együttélése. Ezt remélte az országáról sok libanoni, művelôdve, gazdagodva folyamatosan, egészen a hetvenes évek közepéig. Most pedig már évek óta szinte csak egy-egy Izrael elleni Hezbollah-akció és az ezeket követô izraeli megtorló lépések helyszíneként hallani az országról; az sem világos, létezik-e még valójában, létezhet-e újra valaha is.

Libanon sorsát külsô tényezôk alakították mindig, amikor pedig maguk a libanoniak akartak mozdítani az ügyeiken, akkor ettôl csak még rosszabb lett. Az észak-déli irányban alig több mint kétszáz, keresztben pedig csak ötvenöt kilométernyi területre az évszázadok során egymás után érkeztek a valahonnan elüldözött csoportok: az arab mohamedán terjeszkedés elôl menekülô maronita keresztények, az iszlám síita ágából eretnekként kiszakadó drúzok, aztán síiták is, szunniták, örmények. Ma tizennyolc olyan vallási csoport él együtt az országban, amelynek politikai képviselete is van - vagyis kisebb-nagyobb súlya a hatalmi osztozkodásban. Ráadásul mindez egy szinte mozdíthatatlan, családi alapú klánrendszerre épül, amely még az egyes felekezeteken belül is a szó szoros értelmében öldöklô küzdelmekben csattan össze a kiélezettebb helyzetekben.

Menedékhely

Az elsô világháború után Libanon francia fennhatóság alá került, ekkor alakultak ki mai határai. Különállásának eredeti indoka az volt, hogy a mohamedán környezetben egyfajta keresztény menedékhely legyen, amely ugyanakkor a más vallásúaknak is teret enged. 1943-ban, még francia gyámkodás alatt született egy össznemzeti szerzôdés az ország belsô békéjének megalapozására. E szerint a három évvel késôbb függetlenné váló Libanon semleges állam, amelyben a keresztények nem keresik a Nyugat védelmét, a muszlimok pedig nem próbálják beolvasztani az országot valamilyen nagyobb arab államalakulatba. Egy ideig úgy tűnt, hogy a dolog működik, az ország valóban közvetítô láncszemként helyezkedhetett el a szocialista ideológiákra alapozva rosszul működô arab környezete és a Nyugat között.

Palesztin menekültek a függetlenné válástól kezdve éltek Libanonban - 1951-ben több mint százezren. 1975-ben - az arab-izraeli háborúk és azok után, hogy 1970-ben Jordánia kiűzte területérôl a palesztin gerillákat - viszont már négyszázezren voltak. Libanon az arab világ átlagos viszonyainál messze szabadabb légkörével, szabad sajtójával korlátlan lehetôségeket biztosított a palesztinok számára, hogy itt szervezkedjenek ideológiailag és - a PFSZ irányítása alatt álló táboraikban egyre halmozva fegyvereiket - gyakorlatilag is az Izraellel tervezett végsô nagy leszámolásra. A libanoni keresztények viszont nem minden alap nélkül ítélték úgy, hogy a palesztinok jelenléte végsô soron az ország függetlenségét, létét fenyegeti. Meggyôzôdésüket csak alátámasztotta, hogy Bejrút egyes kerületeiben egy idô után már géppisztolyos palesztin fiatalok igazoltattak libanoni állampolgárokat.

Polgárháború

A hetvenes évek második felében Libanon fokozatosan belesüllyedt egy többfrontos, egyre áttekinthetetlenebbé váló polgárháborúba, váltakozó szövetségekkel, ide-oda táncoló külsô támogatókkal. Kelet és Nyugat csapott össze, és az ideológiai ellentétektôl keresztbe metszett frontvonalak mentén a háttérben vagy egy tucat ország felsorakozott a Szovjetuniótól az Egyesült Államokig, Iraktól Szíriáig, Izraeltôl Iránig. Mészárlások, bombázások, túszok és túszcserék, tizenöt év alatt százhetvenezer halott.

A Hezbollah 1982-ben került bele a képbe. Allah pártját Iránban gondolták ki, innen szervezték meg és innen finanszírozták azokat a kórházakat és iskolákat is, amelyek a szegénységben élô síita népesség rokonszenvét az öngyilkos merénylôket nevelô fanatikusok iránt voltak hivatottak felkelteni.

A polgárháború 1990-ben fejezôdött be, lezárása lényegében Szíria protektorátusává tette az országot. Libanon nagy részét negyvenezer ott állomásozó szír katona ellenôrzi, a déli terület egy határ menti sávjában részben Izrael és a vele szövetséges Dél-libanoni Hadsereg (egy keresztény milícia), részben a Hezbollah az úr. Ilyen körülmények között zajlik a gazdasági újjáépítés és a politikai újrarendezôdés. Különösen az utóbbit nehezíti, bár nem segíti az elôbbit sem, hogy az ország - mint ezekben a hetekben is - újra és újra belesodródik Izrael és az arab szélsôségesek konfliktusába. És nehezíti az is, hogy a politikai küzdôteret változatlanul a klánok, érdekcsoportok rivalizálása uralja, legfeljebb az erôviszonyok mozdulnak el, és porondra kerülnek olyan politikusok is - ilyennek látszik például Rafik Hariri, a szunnita miniszterelnök -, akiknek a személyes törekvései valamelyest összefonódnak Libanon újjáéledésének halvány reményével.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...